Még 1-2 gondolat

Sokat gondolkoztam ma, hogy valamit reflektáljak-e a tegnapi kommentekkel kapcsolatban. Úgy döntöttem, hogy na jó, megteszem. A magam kedvéért, de csak is azért, mert úgy érzem, hogy ez még hozzá tartozik a tegnapi irományomhoz :)

Tegnap, amikor először olvastam a kérdéseket, őszintén megmondom, hogy nem értettem, hogy miért kell ilyen kérdéseket feltenni. De mivel Tamko engem is megkérdezett, gondoltam miért is ne, persze, hogy válaszolok. Ahogyan azt tegnap is írtam, nagyon nehezen ment a higgadt válaszadás. Nem tudtam olyan szép, összeszedett mondatokat formálni, mint ahogy azt előttem már mások megtették. Miután megírtam a kis mondanivalóm, átolvastam többször is, és bizony cenzúráztam is picit. De így is volt ez rendjén, hiszen mire többször elolvastam, már nem is tűntek olyan vészesnek a kérdések, mint legelőször. Persze így is gondolkodtam nagyon, hogy egyáltalán kiírjam-e ezeket a válaszokat, de úgy voltam vele, hogy ha már megírtam, és ez mégiscsak az én véleményem, érzéseim, miért ne írhatnám ki… így megtettem.

És igen, érződik, hogy nekem nem estek jól a kérdések. Annak ellenére, hogy amúgy nem esik soha nehezemre beszélni a lombikról és erről az egészről, amin keresztül megyünk. Sőt, mondhatni szívesen beszélek róla. Ezek a kérdések mégis máshogy közelítették meg a témát, mint amilyen kérdéseket eddig kaptam. De nyilván ér kérdezni…viszont ér ilyen válaszokat is adni, mint amiket én írtam, vagy a kommentekben olvashattunk!

Van, akinek megdöbbentőek voltak a kérdések, voltak akiknek meg tök normálisak. Pl. az én férjem sem rökönyödött meg egyáltalán. Mások vagyunk, ez ilyen egyszerű. (Máshogy éljük meg ezt a lombik témát is, ezt is meg lehet érteni. Én pl. a legutóbbi kezeléskor megkértem mindenkit a családból, hogy ne kérdezzenek, nem akarok erről beszélni. Majd mindent mondok, mikor én úgy érzem, hogy mondani kell. Egyszerűen zavart a sok kérdés. De végülis ez érthető nem? Ez a mi saját kis magán ügyünk. Mást sem kérdezgetünk állandóan, hogy na, jókor voltatok együtt, megért az a petesejt, beágyazódott? stb. Tudom ez most nem tartozik ide, csak gondoltam leírom:D)

Veszélyes ez a kommentelés, mert nem látjuk egymást, nem halljuk a hanglejtést, és így tulajdonképpen azt gondolunk bele mások mondataiba, amit csak akarunk. Teljes félreértések adódhatnak ilyen szitukból, mint ami talán (remélem) tegnap is történt. Én egyénként nem haragudtam meg senkire, aki írt, örülök minden egyes kommentnek. (Csibu, a tiednek főként;) A legelső, lavinát beindító Csibus komment pedig nyílván nekem szólt, az én „vigasztalásomra”:))

Na, de visszatérve a kérdésekre. Amit én érzek: bár már elfogadtam, hogy csak lombikkal lehet babánk, mégis néha (1–1 sikertelen beültetés után főleg) küzdök önmagammal, hogy miért kell nekem ezt átélnem….nekem ezért nehéz ilyen kérdésekre válaszolni. Nem elég, hogy én szembesítem önmagam, még más is rám olvassa, hogy te talán/biztosan más vagy. De persze nem volt kötelező elolvasni a kérdéseket, válaszolni meg pláne nem, szóval ez nem a kiíró hibája. És azt, hogy esetleg rossz szándékból íródott volna a kérdéssor, az meg eszembe sem jutott. (lehet, hogy itt-ott félreérthetően fogalmaztam) Hiszen olvastam az eredeti blog bejegyzést, ott egyértelmű, hogy senkit nem akart ezzel megbántani Molly:)

Azon gondolkoztam, hogy ha majd felnövök és lesz már gyerekem (:D), biztosan higgadtabban tudok válaszolni a kérdésekre….majd akkor talán megint visszatérek a témához;)

Na, mentem….. jók legyetek;)