2013. április 15., hétfő

Palacsinta túróval, nutellával, paleo módra



Tegnap palacsintát sütöttem, ez volt a vacsi:) Hogy mennyire volt finom? Hááát, még képet sem tudtam készíteni, olyan vehemenciával faltuk be őket, és természetesen elfogyott mind, egy szempillantás alatt :D
A töltelékekről is írok mindjárt, mert azok…mmmm, azok aztán igazán finomra sikeredtek. Húúú, még ma is ezt majszoltam, csak úgy magába, ebéd utáni desszert gyanánt.

Na, de akkor lássuk a palit:
Hozzávalók:
3 db tojás
9 ek gesztenyeliszt
1 evőkanál kókuszolaj felolvasztva
víz (a palacsinta állag eléréséhez…én buborékosat használtam)
Összekeverjük, kisütjük. Azt hittem, hogy jól odaég majd, de nem. Sőt, pillanatok alatt gyönyörűen megsült. Ebből a mennyiségűből nem lesz hatalmas adag palacsinta, elviekben 8 db, nekem csak 7…ebből 5-öt én ettem meg:D Na, de hogy miért? Hát a töltelékek miatt, mert azokkal egyszerűen nem tudtam betelni, na.

1.   számú bűnös: paleo túró
10 dkg előző este beáztatott  kesudióról leontjuk a levet, majd annyi vízzel ami ellepi, fél citrom frissen facsart levével, és 2 ek. xilittel összeturmixoljuk. Végül 1-2 tk. útifűmaghéjat keverünk bele, amitől igazi túró állagú lesz (főleg másnapra). Látszatra, ízre is = TÚRÓ:)))))
 
2.   számú bűnös: paleo nutella
Bevallom, itt nem tudok mennyiségeket megadni, csak úgy szemre csináltam mindent, de ha szeretnétek pontos mennyiségeket, olvassátok el pocakpanna blogját, biztosan nem fogtok csalódni, ebben a variációban sem;)
Ahogyan én csináltam:
1 pohár (2-3 dl) pirított török mogyoró
pici vanília aroma
4-5 tk. kakaópor
3 tk. xilit
kókuszkrém és víz, amennyi kell a krémes állag eléréséig.
Az alapanyagokat zsupsz bele a robotgépbe, és már kész is a nutella….Géza kenyérrel ette, mert nem bírta kivárni,  amíg kisütöm a palacsintát :D

Egyébként 1 óra alatt megcsináltam, kisütöttem, megettük, szóval gyorsan megvan minden. Jó étvágyat hozzá, ki ne hagyjátok;)

valahogy így nézett ki az enyém is, csak picit vékonyabb volt

4 megjegyzés:

Audrey írta...

nyammm :)

Csigusz írta...

Asztamindeneteket! Szerinted kokuszliszttel mukodhet? Mert az van csak itthon :) A bubis viz a legjobb a palcsihoz :D

Rita írta...

:)
Próbáld ki Eszter;) én mondjuk nem szeretem a kókuszlisztet...nekem az túl tömény. De pl. túrót abból is lehet csinálni, képzeld...azt hiszem ugyanúgy citromlé és xilit kell hozz.

Heniiii írta...

már látom, milyen alapanyagokat MUSZÁJ lesz legközelebb a Mediline-ban beszereznem :D olyan kár, hogy nem ilyen ételeket adnak a munkahelyem környékén, pedig törzsvendég lennék egy Rita bisztróban :)