2013. április 5., péntek

Pszichológusnál - 10.



Igazából nem is arról akarok írni, amit ott elhangzott, egész egyszerűen csak az Elvirával való beszélgetés beindítja a gondolataimat. Ilyenkor úgy telik el pár nap, hogy szinte folyamatosan ezen gondolkozom.

Legutóbb amikor elbúcsúztunk, még úgy volt, hogy 1 hónap szünet következik, Parádfürdő miatt. Most meg bejelentem neki, hogy méhsövény műtét. Az első kérdése persze rögtön az volt, hogy mitől lehet ez a sok minden nálam (2 méhenkívüli, hematóma, méhsövény, rendezetlen ciklus), ami az anyasággal, a nőiességgel kapcsolatos? Persze én csak gondolkoztam és gondolkoztam és teszem ezt azóta is, de semmi. N E M  T U D O M

Egyik nap a híradóban láttam egy két gyermekes nőt, aki pár éve megölte az apját, mert az megerőszakolta, bántalmazta egész életében. Börtönbe került, de kegyelmet kapott. Ezen gondolkoztam és mondtam is Gézának, hogy basszus, ő hogyan tudta feldolgozni az erőszakot? Azt gondolnám, hogy ez akkora trauma lehet, ő viszont szült két gyereket, tehát túllépet valahogy a történteken. Én meg nem tudok túllépni a banális dolgokon? Boldog gyermekkorom volt, tényleg irigylésre méltó. Imádom, tisztelem a szüleim…a legjobbak a világon! Van egy húgom, akire bármikor, bármiben számíthatok! Van egy szerető, gondoskodó, odaadó férjem, akibe szerelmes vagyok! Mindenki szeret! Mindenem megvan, amit csak akarok! Mit és miért nem tudok feldolgozni? Hát basszus, nem tudom. (Na jó, az önmagam elfogadásával vannak gondjaim, de ez sem akkora nagy baj szerintem.)

Gondolkoztam azon is, hogy lehet, hogy nem véletlen ez a sok hülyeség. Lehet, hogy tényleg nem szabad nekem gyermeket vállalnom. A sors figyelmeztetni akar, csak én nem veszem a lapot. Közben meg eszembe jut az is, hogy annyi, hasonló gondokkal küzdő nőt ismerek, akik szintén számtalan hasonló szörnyűségeken mentek keresztül, mégsem adták fel és a végén mégis lett gyermekük. Akkor most hogyan is van ez? És azok a nők, akiknek az ég világon semmi, de semmi bajuk…nekik miért nem jön a baba vajon? Mitől vagy kitől függ ez?  

Ki osztogatja odafenn a gyerekeket? Van sorszám, csak én eddig nem vettem észre?

27 megjegyzés:

Névtelen írta...

Állítom, Ritu, hogy agyban dől el...
Én mindegyik vetélésemnek tudom a magyarázatát... még azokra a pillanatokra is emlékszem, amikor véget ért a terhesség a fejemben... Csak eddig nem mertem végiggondolni... most meg leírni...

1ny

Rita írta...

Ez így van Nyulacska...tudom én. Én sem mindig merem leírni, nehogy megbántsak másokat :s

Edina Hortobágyiné Király írta...

Rita most írod, hogy "nehogy megbántsak másokat" én is ilyen vagyon, de be kell látnunk, nem tudunk mindenkinek megfelelni, nem tehetjük azt ami másiknak jó!Én is sokszor rászólok magamra, hogy azt csináljam ami nekem jó és ne azt ami másoknak!
Egyébként nehéz megfejteni miért blokkolhatod a saját teherbeesésed!
Én azt hiszem a sajátomat megfejtettem , tettem ellen és mégsem lett baba, akkor mégsem fejtettem meg rendesen???

Rita írta...

Edi :( és ???? tényleg

Heniiii írta...

Van egy sportpszichológia könyv, "Minden fejben dől el" címmel, állítólag jó könyv. Én most ezt tervezem elolvasni, mert egyetértek veletek, ahogy a coaching is kihozta, mi blokkolhatjuk magunknak... Még egy Agykontroll ismétlő kurzuson is gondolkodom, látva Ancsi példáját :) Rita, kit bántanál meg, ha leírod ezt a véleményed? :)

Rita írta...

Jól hangzik a könyv. Heni, majd írj, hogy milyen volt, ha elolvasod:)

Hááát, benneteket, sorstársakat:(

Heniiii írta...

Ok! Áááá, nem hinném, hogy te bárkit is megbántanál Rita, szerintem nyugodtan vállald az akár asszertív véleményed! :) én tuti sosem bántódnék meg:)

Rita írta...

rendben ;)

Estsanatlehi írta...

Én nem hiszek ezekben, nekem nem logikus, hogy te (vagy bármelyikünk) blokkolnál bármit is, mikor a világ legszeretőbb helyére, a világ legnagyobb vágyával várod a babádat, miközben más a kukába szüli.

De engem tuti nem sértene meg, bármi ellenkezőt írnál, sőt érdekel, a nemegyezős véleményekből alakulnak ki a legjobb beszélgetések... :)

Rita írta...

Igen, Est, sokat gondolkozom ezen...hogy lehet-e, hogy tényleg ennyire beleszól az agyunk a dolgokba. De sokszor egyszerűen nincs más magyarázat...nem tudom.

Molly Bloom írta...

sajnos szerintem az egész csak véletlen.

kretty írta...

Én a saját szememmel láttam, hogy a léleknek hatalmas befolyása van a testre. Volt egy betegem. Középkorú. Este mondja nekem, hogy ő éjszaka meg fog halni. Mondom neki nevetve, ne vicceljen már, tök jól van. Mondja erre: de én eldöntöttem, hogy meghalok. Reggel megyek be dolgozni, a beteg éjjel meghalt. A boncolás nem mutatott ki SEMMI akut okot... Sokkoló volt szembesülni vele!

Heniiii írta...

Én úgy látom, tapasztalom, hogy teherbeesésnél, akinél nincsenek biológiailag hátráltató tényezők, szinte mindegy a mentális háttér/készültség, csak jön, megesik, az ösztönök és a biokémiai dolgok egybeesnek szépen, görcsök nélkül. De akinél csakis mesterségesen finomhangolt módon van esély, ráadásul jó pár hónapja, több éve kudarcokat él meg, mindegy egyes alkalommal nagy remények után sokkal több fájdalom pakolódik a lelkére (pláne ha az élete addig szerencsés módon kemény megpróbáltatásoktól mentes volt). Hiszek abban, hogy ezt ellensúlyozni, fellélegezni a kudarcok által okozott blokkokból, az ezáltal többeknél kialakult önértékelési képzavarból, rossz hangulatból különböző módszerekkel megtett lelki utak megtételével lehetséges, mely sok erőt és szerintem (pete)sejtszintig hatoló energiákat ad egy következő próbálkozáshoz... :)

Kretty, tényleg sokkoló, amit írsz egy volt betegedről...

Molly Bloom írta...

akkor leszek egy kicsit az ördög ügyvédje: és mi van azokkal - én ilyenből láttam sokat -, akik nagyon akarnak élni, mindent megtesznek, hogy életben maradjanak, de mégsem sikerül? mégis elviszi őket a rák vagy más betegség, hiába mantrázzák, hogy élni akarnak, hiába gondolkodnak pozitívan?
vagy mi van azokkal - ilyet is láttam párat -, akik nagyon nem akarnak élni, súlyosan depressziósok, szó szerint csak vegetálnak, de élnek hosszú, hosszú, szenvedéssel teli éven át, mert meghalni nem olyan egyszerű?
én tudom, hogy az ember kontrolfrík meg magyarázatkereső természete szeretné, ha mindennek volna oka és értelme (és minden értelem és ok magából az emberből indulna ki) , ha mindent a tudatunk meg a tudatalattink irányítana, ha az összes válasz az összes kérdésünkre benne volna ezekben, de szerintem sajnos sok esetben ez egyszerűen nem így van.

Rita írta...

Igen, Molly, igazad van...én sem akarom azt hinni, hogy mindezért én vagyok a hibás! Viszont egy ici-picit benne vagyunk mi is a történésekben, az biztos. Én legalábbis érzem magamon...de az is lehet, hogy tényleg már annyi ideje próbálkozunk, hogy már-már csak nehezen tudom elképzelni a sikert, és ez csap be:(

Köszi Lányok, hogy leírtátok, hogy mit gondoltok erről. Sokat segít, hogy más véleményeket is hallok. Igyekszem nem sokat agyalni ezen...inkább jól teherbe esem :D

Molly írta...

"Viszont egy ici-picit benne vagyunk mi is a történésekben, az biztos. Én legalábbis érzem magamon...de az is lehet, hogy tényleg már annyi ideje próbálkozunk, hogy már-már csak nehezen tudom elképzelni a sikert, és ez csap be:("

persze, én nem vitatom a tudat hatalmát meg a lélek befolyását, én is azt gondolom, hogy az ember az nem csak a teste, de...szerintem a kommentedben kimondtad a lényeget:olyan hosszú ideje próbálkoztok, hogy már nem tudod elképzelni, hogy sikerül és keresed a hibát (ha jól látom, főleg magadban, a testedben, a gondolkodásodban, az életmódodban) - és azt gondolom, hogy amikor a próbálkozóknak azt a közhelyet pufogtatják, hogy "ne görcsölj rá", akkor valójában valami ilyesmire gondolnak.
hogy engedd el ezt a kutató ént, aki folyamatosan éberen figyeli az összes testi-lelki rezdülést. engedd el azt, aki mindenért magát - testét-lelkét - hibáztatja. csak "legyél" egy kicsit.
és ezzel nem azt mondom, hogy ne vizsgáltasd ki magad, ne járj pszichológushoz, mert ezek igenis jó dolgok, szerintem fontos foglalkozni a testünkkel és a lelkünkkel is, gyerekvágy ide vagy oda.
csak talán tényleg ideje lenne egy kicsit könnyedebben venned a sikertelenséget - ez tudom, hogy hülyén hangzik, meg nagyon nehéz, meg akár kioktatásnak is tűnhet (abszolút nem az), de régóta olvasgatlak és nekem tényleg kicsit az a benyomásom, hogy nem tesz jót, ha ennyire tudatosan keresed a hibát és az okokat és szerintem főleg az nem jó, ha a saját lelkedben.
oké, ez csak egy blog, csak egy nagyon pici szeletét ismerem a gondolataidnak, de azért nyilván nem véletlenül ezt és így írod le.
remélem nem haragszol, hogy elmondtam ezt, én aztán tényleg kívülálló vagyok, nem ismerem a problémádat és tudom, hogy így belepofázni könnyebb, ugyanakkor igyekszem maximális empátiával belelátni ebbe (is) - természetesen nem biztos, hogy sikerül, de jó lenne:).

Heniiii írta...

Persze, egyetértek ezzel az oldallal én is, hisz vannak még a környezeti behatások (levegő, víz, ételek minősége, stressz), gének, sport, stb, a lelki hozzáállással mindezek összessége hatással lehet gyógyulási/teherbeesési folyamatokra, nem elég szimplán az akarat, a lélek. de szerintem ez is ugyanolyan fontos összetevője :)

Rita írta...

Dehogy haragszom Molly, inkább köszönöm, hogy írsz :) igen, túl sokat kutatom magam, tudom én. És egyébként érdekes, mert vágyom a "csak úgy lenni"-re, mégsem megy. Vagyis nem mindig. Még régről emlékszem azért, milyen volt nem rágörcsölni erre a témára..jó volt:D

Most, (bár tudom, ez nem látszik:D) pl. a paleo nagyon sokat segít. A diétára nem görcsölök rá. Nem számolgatok semmit, akkor mozgok, és eszem, amikor kedvem van...és ez jó. A vércukrom és inzulin szintem sem izgat úgy, mint korábban. Szóval azért javulgatok ;)

Egyébként azt én is érzem, hogy az nem feltétlenül jó út, hogy ennyire csak magamban (a lelkemben) látom/keresem a hibát. Hiszen még a végén megutálom magam ezért. De ezért jó blogot írni és olvasni. Sokszor észhez térek 1-1 komment kapcsán:)

Köszönöm Heni neked is, hogy vagy!!!

Molly írta...

hát igen, valószínűleg nincs annál nehezebb, mint nagyon akarni valamit, aztán megpróbálni mégsem akarni annyira:) - nyilván ezt erőltetni nem lehet, gondolom idővel letisztul ez is, mint minden (persze tudom, hogy a legjobb lenne, ha nem tisztulna le, hanem végre születne egy kisbabád:)) és biztosan végig kell menni mindenféle utakon, amíg az ember talál egy viszonylag járhatót.
egyébként azt gondolom, hogy ez a "csak levés" az egyik legnehezebb dolog az ember életében: mert ha nem éppen gyerekvágy, akkor más görcsök mindenkiben dolgoznak és marha nehéz nem figyelni, vagy nem úgy figyelni rájuk.
az meg eszedbe se jusson, hogy megutáld magad - tudom, az önszeretet se parancsszóra megy -, azt hiszem annál rombolóbb dolog nincs is.
összességében szerintem tök jól csinálsz mindent, csak legyél egy kicsit könnyedebb, na:)

Rita írta...

Köszi, Molly :) Igyekszem-igyekszem ;)

Névtelen írta...

Szia Rita,
Régóta olvaslak és nagyon tetszik a blogod.
Nekem a 9-ik lombikom sikerült.
Az előző 8-nál alkalmaztam a Titkot, jártam kineziologusnál többször, elvégeztem az autogén tréninget,
Mindenféle mantrát mondogattam és erősen koncentráltam vagy éppen lazábban kezeltem a dolgokat. Kerestem a lelki okokat. Nem sikerült egyik sem.
Aztán kiderült hogy magas az Nk sejtjeim aktivitása, kezeltettem az USA-ban, alkalmaztam a CCRM antihistamine protokollt, és a low-slow progesteron protokollt (ezt a 3-at együtt) és lám sikerült a 9-ik lombikom.
Szóval, szerintem nem a fejünkben van a hiba, hanem van egy apró hiba a gépezetben :-)
Bocsánat hogy idepofátlankodtam.
Drukkolok nagyon továbbra is.
M.

Rita írta...

Szia M:)
Bármikor "idepofátlankodhatsz" máskor is ám ;) Köszönöm :)

Névtelen írta...

Kedves Rita!
Elnézést, hogy a blogodat használom fel, de ezúton szeretnék üzenni "M"-nek :-), mivel szeretném felvenni vele a kapcsolatot.
Kedves "M"! Mi 7 sikertelen lombikon vagyunk túl és megszállottan keresem a "megoldást" a következő előtt. Szeretnék feltenni pár kérdést, ezért ha lehet, kérlek küldd el az elérhetőségedet a jele@chello.hu-ra. Hálásan köszönöm! Erika

Rita írta...

Erika, csak nyugodtan ;) de ide is írjátok ám meg a tutit :D

Audrey írta...

Rita, szerintem is nyugodtan írd le a vélemémnyedet - értelmes ember nem hiszem, hogy magára veszi. Tudod, hogy ebben eltérő a véleményünk, szerintem ez biológia, és ha nincs biológiai ok, akkor mennie KELL, de ez vélemény, és azt hiszem, mindenki el tudja (vagy legalábbis el kellene tudnia) fogadni a magáétól eltérő véleményt is.
Szerintem most nézz előre kicsit, találtak nálad egy fizikia okot, reméljük, hogy ez okozta a zűr egy részét lagalább, és azt megoldva már jó úton leszel!
Ne légy mindig annyira tekintettel másokra! Legyél egy icipicit önzőbb:) Ez a Te blogod, azt írsz ide, amit akarsz! :)

Rita írta...

Köszi Audrey...igazán :))))

Pocilakóra várva írta...

Ritám!
Szerintem is írd ki Magadból, ami bánt, amit gondolsz. Nem fogunk megsértődni!
Legalább-ahogyan Te is fogalmaztál-1-1 bejegyzés, komment észre téríti az ember lányát...
Puszi