2013. április 7., vasárnap

Füstölt sonkás leves



Ma reggel gondolkoztunk erősen, hogy mit is együnk ebédre. Számba vettük a hűtőben található dolgokat és eszembe jutott, hogy a hűtőben lévő húsvéti füstölt sonka egyre csak keményebb….a végén annyira kiszárad, hogy baltával tudjuk csak felszelni. Géza ötlete volt, hogy csináljuk belőle levest. Na, utána néztem 1-2 receptnek, találtam is párat, de egyik sem tetszett igazán, mert nem voltak paleosok. Így született ez a mai paleo, füstölt sonkás, zöldséges levesünk:)


Hozzávalók:
füstölt sonka felszelve (jó két maréknyi)
1 db vöröshagyma apróra vágva
4 gerezd foghagyma apróra vágva
2 szál répa karikázva
1 szál fehérrépa karikázva
4-5 brokkoli rózsa
1 ujjnyi karika zeller, felkockázva
pici petrezselyem

Bocsánat, hogy nem tudok ennél pontosabb mennyiségeket megadni, azaz igazság, hogy elég mindentbeleamiitthonvan jellegű volt a főzés:D
Először megpirítottam a vöröshagymát kevés kókusz olajon. Ezután beletettem a fazékba a sonkát és a foghagymát is. Pár percig így sütöttem, majd felöntöttem 4 pohár vízzel. És főztem és főztem…kb. 1 órán át. Majd kivettem a léből sonkát, és beletettem a zöldségeket (kivéve a brokkolit). Egy (vagy kettő?) bögrényi vizet még öntöttem hozzá. Amíg a zöldségek főttek a finom füstölt sonkás vízben, még apróbb darabokra vágtam a sonkát. Ezután visszatettem a levesbe, majd amikor már majdnem megpuhult a répa, beletettem a brokkolit és a petrezselymet is. Sózni nem is kellett. Reszelt tormával ettük, isteni lett :p

Mivel csak ez volt az ebédünk, így mind befaltuk, szóval nem lett egy nagy adag...mondjuk kicsi sem;)

Nincsenek megjegyzések: