2013. április 26., péntek

Sövény volt, nincs


Szerdán reggel 7-re megérkeztünk a kórházba. Persze tök feleslegesen, mert 10-kor kerültem csak ágy közelbe. Egy három ágyas, hűtőszekrényes, mosdós szobát kaptam, két nagyon kedves szobatárssal, úgyhogy panaszra igazán nem volt okom. Ja, és az ágyak is gombnyomásra állíthatóak voltak, úgyhogy ott lifteztem örömömben:D 11.15-re voltam hivatalos az aneszteziológushoz, majd átöltöztem és egész nap csak feküdtem és feküdtem:) A keddtől tartó koplalástól azért nem éreztem magam valami fényesen + a hashajtó is dolgozott már rendesen. Csütörtökön én voltam az első. Kicsit előbb jöttek értem, mint amire számítottam, 8.15-kor már vittek is fel a műtőbe, ami extra szuper felszerelt és modern volt. Ott még picit babráltak velem, feladták a zolknikat, bekötötték az altatót, kikérdezgettek, hogy mire vagyok érzékeny, stb. Fáztam, mint állat, nem tudom hány fok lehet a műtőkben (műtő/hűtő...lehet, nem véletlen ez a hasonlóság), de ahogy ott éreztem, mínusz 10 lehetett :D Aztán egyszer csak jött a gáz, és jó nagyokat kellett sóhajtanom. Kerestem egy órát a falon, de nem láttam. Pedig gondoltam jó lenne tudni, hogy pontosan mikor alszom el. Ja, és gondoltam ám én is rád Popi:)
A következő képekre nem is emlékszem, a műtőben a felkeltésre sem, arra sem, hogy visznek vissza. Arra viszont igen, hogy nagyon fájt, úgyhogy kaptam is altatót, amivel aztán délután kettőig nyomtam a szunyát. Persze ezután sem voltam túl sokra képes, haza is küldtem Gézát és Anyát is, mert a kommunikáció nem nagyon ment. Kaptam egy méh üregbe felhelyezett ballont is, ami arra volt hivatott, hogy tamponálja a vérzést, mert eléggé véreztem a műtét után. Ez tulképpen egy katéter szerű, amit felfújnak a méhben, így megakadályozva a vérzést. Volt is tőle máig tartó, erős menstruációs görcsöm.


Ezt ma reggel vették ki, nem mondom, nem volt valami kellemes érzés, az meg pláne, hogy utána éreztem, hogy ömlik belőlem. De azért mondta a doki, hogy elenged, viszont, ha nagyon véreznék, usgyi vissza a kórházba hétvégére a katéterért. Na, gondoltam magamban, azt már nem, nekem azt vissza nem teszik, pláne nem éber állapotban:D Na, de akkor írom lényeget, idézem a zárólól: "az uterus üregében széles alapon ülő, a méhüreg kb. 3/4-ét kitöltő septum helyezkedett el". A dokibá úgy fogalmazott, hogy egy jókora sövényt távolítottak el, de most már ilyen (közben ökölbe szorította a kezét) szuper a méhem, így most már biztosan alkalmas lesz egy baba kihordására. Mert úgy egyébként, nem lettem volna alkalmas rá szerinte, akkora volt ez a sövény....ennyit erről. Nem értem, hogy miért nem csinálták ezt a tükrözést meg nekem korábban, amikor könyörögtem érte, és miért kellett most is nekem bevállalnom úgy, hogy mindenki (lombik doki, sima nőgyógy) ellene volt? Még jó, hogy L.Á. Doktor Úr mellettem állt ebben:) Ja, és úgy mellékesen megjegyzem, hogy nekem már volt két laparom. Akkor mi a fenéért nem néztek bele a méhembe, ha már amúgy is felnyitottak? Vagy a missed ab-kor? Nem értem én ezt....

Szóval ma haza is indultunk és itthon a következők történtek: (a következő (dőlt) sorokat csak erős idegzetűek olvassák)
Mire ma hazértünk, jól telepakoltam a Tenna Lady-t, amit a katéter eltávolítás után kaptam, meg is ijedtem picit. Gondoltam lezuhanyozom, azután pihi ezrrel, nehogy itt tényleg elvérezzek. Állok kádban, ahova amúgy alig tudtam beszállni, mert szabályosan dőlt belőlem a vér, padlót, mindent összekentem. Szóval állok a kádban, egyszer csak érzem, hogy jön belőlem a levegő...azután érzem, hogy basszus valami más is csúszik ki. Egyszer csak pláccs. Egy akkora, de akkora vérrög. Úr isten, úr isten, csak ennyi jött ki a számon. Komolyan, mint egy nagyobb csirkemáj, mint a tenyerem. Ilyet én még nem láttam, vagyis nem tapasztaltam. Gondolom, attól, hogy tegnap szinte egész nap aludtam, ma meg azért mozogtam picit a hazaút miatt (kocsival jöttünk, de pici séta azért volt), valahogy leválhatott ez a bent maradt vér. De, azóta alig vérzem, úgyhogy nagyon hiper-szuperül érzem magam:)

A dokival megbeszéltük, hogy 3 hét múlva elmegyek hozzá kontrollra, addigra húzódik ugyanis össze a kb. 1-2 centisre tágított méhszáj. Addig is persze csomó tiltás van: no szex, no fürdő, no idegen wc. Július végén pedig szeretne csinálni egy ellenőrző tükrözést, hogy megnézze, minden szépen beforrt-e. De az csak egy mély bódításos, normál méh tükrözés lesz, remélem csupa jó hírrel a végén:)
Hozzá már kértem is időpontot, május 15-én megyek a magán rendelőjébe. Ééééés elintéztem ma még egy dolgot (tudjátok milyen vagyok). Megyek ám Parádra is:)))) Mégpedig valószínű május 21-én. Kapok majd pontos értesítést a kórházból, de most ezt a dátumot beszéltük meg az ottani dokival. Jupiiiiiiiii. Persze, ha 15-én úgy látja L.Á. doki, hogy még ne menjek, akkor szólok azonnal a parádfürdőieknek, de úgyis rendben lesz minden:) Júni 22-én megyünk egy nagyon kis exkluzivi esküvőre is, azután pedig már ripsz-ropsz és itt is lesz a júli vége, szóval repül az idő rendesen:)

2013. április 23., kedd

Műtét: visszaszámlálás, 3, 2...

Holnap kora reggel bevonulok a kórházba, csütörtökön pedig műtét :) Érdekes, hogy egyáltalán nem izgulok. Remélem nem azért, mert a megérzéseim már megint tudnak valamit :D


Ma már nem ehetek, csak ihatok. Ami tök hülyeség szerintem, így jól meg is ettem reggelire a maradék brokkoli főzimet...ennyi igazán nem árthat. Tegnap vettem banánt, almát, spenótot, répa és cékla levet, úgyhogy jó kis leveket készítek belőle mára és holnapra.
Remélem értelmes szobatársaim lesznek...vicces, de azt sem bánnám, ha frissen szült kismamával kerülnék egybe. (A múltkor mondta a doki, hogy ez is előfordulhat, mondjuk egy jó kis szülésbeindító front után :D)
Igaz, németezni akarok, viszek minden füzetet, könyvet, szótárt. Tegnap nem ment jól a német. Egyszerűen teljesen leblokkolok szóban :( Írásban olyan könnyedén megy már...ez is pszichés nálam. Hihetetlen mennyi bajom van.

Szorítsatok nekem/értem csütörtökön:) Pénteken elvileg már hazaengednek, akkor majd jövök az élménybeszámolóval:)

2013. április 18., csütörtök

Angel's Spirit

Valami mélyen megmozdult bennem tegnap este.....



Este 7-kor kezdődött a Spirit. Először a meghívott vendégekkel beszélgettünk a petefészekrákról, ami nem túl szép téma, de hasznos ilyen infókat is hallani, pláne sokszor stimulált petefészkekkel. Bár én egészséges vagyok és maradok is, de azért mégis hasznos volt.
8 óra körül kezdődött az angyalos rész, amikor csak mi, egymásközt, meghitten beszélgettünk. Három kérdés ütött szíven:)

Az első kérdés/téma, első hallásra nem hatott rám. Arról volt szó, hogy a petesejtek által tulajdonképpen már a nagyanyáinkban benne vagyunk mi magunk is. Ezt figyelembe véve hangzott a kérdés: van-e olyan, aki saját anyukája/nagymamája stb. életét éli és nem a sajátját. Gyorsan átfutott az agyamon, hogy nem, én nem...így nem is jelentkeztem. Azután a lányok elkezdték mesélni, hogy miben nyilvánul meg ez náluk. Na, ekkor kezdtem el gondolkodni, a szívem meg egyre hangosabban verni. Már többször írtam itt a blogon, hogy a családunk tökéletes család, kivéve egy dolgot, mégpedig az anya-lánya kapcsolatot. Tulajdonképpen nincs különösebben nagy baj, mégis rám nyomasztóan hat (és egyébként a húgomra is), hogy nekünk nincs olyan ölelős, puszilgatós kapcsolatunk anyukánkkal, és úgy mellesleg egymással sem. Míg apával és az apai nagymamával ez meg van érdekes mód, velük természetes az ölelés, puszilás, addig anyánál ez sajnos kicsit idegen. Ha hazautazunk, persze mindig kap puszit és (a balesete óta) meg is öleljük egymást, de olyan nincs, hogy pl. kimegyek hozzá a konyhába és megpuszilom. Volt egyszer még középiskolás koromban, hogy eljöttek értem Kaposvárra az isibe, és én annyira megörültem nekik, hogy eléjük futottam, és anya nyakába ugrottam. Hosszú ideje ez volt az első ilyen kapcsolat közöttünk, és annyira fura, idegen volt. Meg is lepődtünk szerintem mind a ketten, de valahogy akkor kibukott belőlem ez a mozdulat. Szóval így vagyunk mi anya és lánya, és van ezzel anya is az ő anyukájával. Ami lehet, hogy sok családban működik és senkit nem zavar, engem valami miatt mégis nehezen érint. De az az igazság, hogy anyával nem nagyon lehet erről beszélni, mert...hát szóval megsértődik és rögtön azt gondolja, hogy ő akkor egy nagyon rossz anya. Pedig NEM, és ezt valóban nagybetűvel írom. Nem cserélném őt el senkire, annak ellenére, hogy sajnálom nagyon, hogy nem úgy alakult a kapcsolatunk, ahogy mondjuk más családban látom. De erről nem ő tehet! Őt is így nevelték...és a nagymamámat is. Egyszer voltam családállításon, ahol kiderült, hogy a dédimnél kezdődött a bibi. (na,de erről majd máskor. de lehet, hogy írtam már róla, most nem emlékszem)
Szóval amíg elmesélték páran a történetüket, azon kattogott az agyam, hogy basszus, hát persze, hogy nem anya életét élem, hiszem nem tudom azt élni gyerek nélkül. Rájöttem, hogy az, hogy vajon én hogyan fogok a gyerekemhez viszonyulni, már régóta foglalkoztat, egészen a kezdetek óta! És mivel én igenis félek attól, hogy tovább viszem ezt a viselkedést, védekezésképp leblokkoltam mindent. A könyebb utat választottam: nincs gyerekem, nem folytatódik ez a dolog. Ez a felismerés villámcsapásként ért annak ellenére, hogy tudtam én már ezt korábban is. De vajon miért nem tudatosult eddig? Miért félek ettől ennyire, hiszen ezen könnyedén tudok segíteni: máshogy viszonyulok a gyerekemhez és kész. De vajon sikerül majd? Hát persze, hogy sikerül, hiszen tudom, felfogom most, hogy mi a baj. Teszek is ellene/érete, hiszen a pszichológus, a blog is ezt segíti. Komolyan, nem értem magam...nehéz ügy vagyok voltam.

Egy másik elgondolkodtató pillanat az volt, amikor egy lány a nőiességgel kapcsolatban mondott pár mondatot. Arról beszélt, hogy neki állandóan ezen kattog az agya: megfelelni (másnak, de főként önmagának), nővé válni, kibontakozni, stb. stb. Azt mondta, hogy egyszer tudott feloldódni a gondolatai alol, mégpedig, amikor egyszer az Adrián hajókáztak és halálfélelme volt. De boldog volt, mikor rájött, hogy pár percig kitisztulhatott. Erre jött a felismerés (a pszichológus részéről), hogy lehet, hogy ezért lenne jó pl. egy extrém sportot választani: a hegymászó nem tud a múlton, vagy a jövőn agyalni, neki a MOST-ra kell figyelnie, különben meghal. És ez nagyon fontos! Jó lenne a mostra koncentrálni, és  nem állandóan a múlton/jövőn kattogni. Lehet, hogy nekem is kellene egy extrém sport...

A harmadik felvetés, ami megragadott a petefészekkel kapcsolatos. Azt mesélte egy túlélő, hogy a petefészek a kreativitással kapcsolatos. Segíti is pl: a rák gyógyulását, ha a beteg elkezd valamilyen kreativ tevékenységet. Először persze ez is csak úgy elment a fülem mellett, majd Judit barinőm felnyitotta a szemem: Én jó pár éve azon siránkozom, hogy annyira visszavágyom a középiskolás dolgaimhoz. (Iparművészetibe jártam, textilrajzoló is a szakmám). Vágyom valami igazán kreatívat csinálni, de egyszerűen nem jön az ihlet. Pedig mintha itt lenne már a nyelvem hegyén esküszöm:) Hiányzik a kreativitás és lám, a petefészkeim sem működnek. Régóta érzem azonban azt, hogy a gyerekkel megjön majd ez a lehetőség. Vajon igazam lesz?

Este 11-kor jöttem el és máskor is megyek! Hihetetlen, hogy egy-egy mondattól mennyit kaptam. Most valahogy minden tiszta. Mi, miért történt, hogyan tudok tenni ellene és érte.


Mindezek után azon gondolkoztam ma, hogy mi lett volna, ha az első méhenkívülim nem méhenkívüli, hanem egy egészséges terhesség. Azt kell mondjam, hogy rengeteg mindenem most nem lenne: nem lennétek ti, drága barátaim; nem ismerném az írás örömét; nem ismerném ennyire önmagam jaj, túl sok a NEM....inkább máshogy fogalmazok. Hogy mit kaptam ezáltal? Barátokat; mély önismeretet; azt, hogy tudom, hogy tudok küzdeni; az írás szeretetét; önbizalmat (bár ezen a téren még van tanulni valóm). Most már tudom, felfogtam, hogy én nem anyukám vagyok. Én csinálhatom másképp! (Persze nem mindent, csak ezt. És nem akarom, hogy bárki azt higgye, hogy nekem rossz anyukám van, mert ez nem igaz! Ha bárki megkérdezi, én csak azt tudom mondani, hogy nekem van a legszuperebb! Csak van, amit ő sem tanult meg, így nem tudta hogyan kell.) Én sem tanultam, viszont nekem a hátam mögött van 5 év küzdelem. És ezen évek alatt rengeteget tanultam...jaj, de sokat! Most úgy érzem megérte, és remélem, hogy a küzdelem végéhez elérkezünk hamarosan....egy (vagy kettő) saját babával a karjainkban:)

Tudjátok, mi jutott az eszembe így reggelre? Mekkora lehetőséget kaptam a sorstól: én meg tudom törni az "átkot". Ezért kellett ez az 5 év, hogy felismerjem és tudatosítsam a probléma gyökerét. Most már jönnie kell a babának, nincs mese! :)




2013. április 17., szerda

Érdekes...



A szkeptikusok kérem most ne olvassanak tovább :D

Múlt hét pénteken hagytam abba a Duphaston-t, hogy annak rendje és módja szerint (és ahogyan mindig is történt, amikor ezt a gyógyszert szedtem) hétfőre megjöjjön. Hétfőn azonban nem jött meg. Valami volt, de inkább semmi, mint valami. Délután elmentem futni, aviváztam is, de nem sok eredménnyel. Még nem izgultam nagyon, gondoltam sebaj, majd kedden. Na, kedden már jobb volt a helyzet, de én nem ehhez szoktam, ez még mindig semmi mennyiség volt, éppen hogy nem volt elég a tisztasági (bocsi a részletekért). Estére már igazán kezdtem bepánikolni, hogy mi lesz így. Ilyenek kavarogtak bennem, hogy elmarad a műtét, lesz műtét, de a doki nem tudja rendesen megcsinálni, mert nem látja rendesen a sövényt….Ráadásul tegnap késő éjjelig dolgoztam, így a betervezett Aviva és/vagy Insanity is elmaradt. 
Ezért éjjel, amikor lefeküdtem, kitaláltam, hogy most márpedig én a méhemmel fogok beszélgetni:) Elmondtam neki, hogy legyen szíves rendesen működni. Elmondtam, hogy azért lenne fontos, hogy most rendesen megjöjjön, mert akkor biztosan elvégzik a műtétet. A műtét pedig azért fontos, mert így most már minden akadályt elgörgetve tud élete egyik legfontosabb feladatára készülni, mégpedig arra, hogy kihordjon egy kisbabát….reggel megjött, úgy, ahogyan azt megszoktam:)


Őszintén szólva, lehet, hogy ez véletlen. Nekem mégis nagy dolog, hiszen teljesen el voltam keseredve attól, hogy most megint azért nem jön meg, mert biztosan félek a műtéttől, félek attól, hogy most már tényleg minden akadályt átugrottam és sikeres lesz a következő beültetés. Úgyhogy most örömködöm, hiszen ez a pár mondat nem csak a méhemnek szólt, hanem saját lelkemnek is…és úgy érzem hatott:)

2013. április 15., hétfő

Palacsinta túróval, nutellával, paleo módra



Tegnap palacsintát sütöttem, ez volt a vacsi:) Hogy mennyire volt finom? Hááát, még képet sem tudtam készíteni, olyan vehemenciával faltuk be őket, és természetesen elfogyott mind, egy szempillantás alatt :D
A töltelékekről is írok mindjárt, mert azok…mmmm, azok aztán igazán finomra sikeredtek. Húúú, még ma is ezt majszoltam, csak úgy magába, ebéd utáni desszert gyanánt.

Na, de akkor lássuk a palit:
Hozzávalók:
3 db tojás
9 ek gesztenyeliszt
1 evőkanál kókuszolaj felolvasztva
víz (a palacsinta állag eléréséhez…én buborékosat használtam)
Összekeverjük, kisütjük. Azt hittem, hogy jól odaég majd, de nem. Sőt, pillanatok alatt gyönyörűen megsült. Ebből a mennyiségűből nem lesz hatalmas adag palacsinta, elviekben 8 db, nekem csak 7…ebből 5-öt én ettem meg:D Na, de hogy miért? Hát a töltelékek miatt, mert azokkal egyszerűen nem tudtam betelni, na.

1.   számú bűnös: paleo túró
10 dkg előző este beáztatott  kesudióról leontjuk a levet, majd annyi vízzel ami ellepi, fél citrom frissen facsart levével, és 2 ek. xilittel összeturmixoljuk. Végül 1-2 tk. útifűmaghéjat keverünk bele, amitől igazi túró állagú lesz (főleg másnapra). Látszatra, ízre is = TÚRÓ:)))))
 
2.   számú bűnös: paleo nutella
Bevallom, itt nem tudok mennyiségeket megadni, csak úgy szemre csináltam mindent, de ha szeretnétek pontos mennyiségeket, olvassátok el pocakpanna blogját, biztosan nem fogtok csalódni, ebben a variációban sem;)
Ahogyan én csináltam:
1 pohár (2-3 dl) pirított török mogyoró
pici vanília aroma
4-5 tk. kakaópor
3 tk. xilit
kókuszkrém és víz, amennyi kell a krémes állag eléréséig.
Az alapanyagokat zsupsz bele a robotgépbe, és már kész is a nutella….Géza kenyérrel ette, mert nem bírta kivárni,  amíg kisütöm a palacsintát :D

Egyébként 1 óra alatt megcsináltam, kisütöttem, megettük, szóval gyorsan megvan minden. Jó étvágyat hozzá, ki ne hagyjátok;)

valahogy így nézett ki az enyém is, csak picit vékonyabb volt

2013. április 12., péntek

Bocsánat



Húúú, de elhanyagoltam mostanában a blogom:( Basszus, pedig szülinapozni is akartam....


Április 4-én volt ugyanis a blogszülinapom. Az ELSŐ:) Hogy megy az idő, hihetetlen. Anno, amikor elkezdtem, nem is gondoltam volna, hogy ennyi barátot szerzek általa. Sejtettem én, hogy jó lesz ez nekem, na de hogy ennyire :D

Izgulok nagyon az április 25-én esedékes műtétem miatt és nagyon várom az utána következő időszakot: parádfürdőt, a nyarat, a biciklizést, a napsütést:) És, amit nagyon várok még, az a találka veletek Csajok. És tudjátok mit várok még nagyon? Azt, hogy sokan közülünk terhesek legyenek végre…. merthogy így lesz! Valahogy érzem a zsigereimben:)

Szóval nagyon boldog szülinapot blogocskám, remélem az elkövetkezendő egy évben még szebb dolgokról írhatok, mint amilyen szépekről az elmúlt egy évben írtam:)