2012. szeptember 19., szerda

Beunalmasodtam


Létezik egyáltalán ilyen szó? A Word mindenesetre nem húzta alá pirossal:D

Persze nem az életemről van szó, hanem a BLOGRÓL. Most már eljutottam odáig, hogy nekem is unalmas minden nap a Napi bejegyzéseimet, diétámat nézegetni….milyen lehet akkor másnak? :s

Pedig egyébként lenne miről írnom, több témában is, de egyelőre várok. Ilyen pl. a reggeli cukor téma. 5 napja kísérletezek, hogy mi jó nekem és mi viszi fel a cukromat az egekbe. Lassan kikristályosodik a dolog, és akkor megosztom, hátha segítek vele valakinek:)

Egy másik téma a munka…na, de erről majd talán novemberben. Nagy vízválasztó lesz ugyanis, hogy akkor két csíkos tesztet tartok-e majd a kezemben.

A legfontosabb, amiről most még nem tudok írni, na de majd talán 2 hét múlva, az pedig a stimu…bár, azt tervezem, hogy a beültetés után azért nem lesz minden nap bejegyzésem az érzésekről, történésekről, de azért majd beszámolok mindenképp. Mivel nekem januárban is volt jó magas hcg-m, és pozitív tesztjeim, így az 1. (vagyis inkább a 12. heti) ultrahangig próbálom nem beleélni majd magam…nehéz lesz. Jaj, már előre félek. Mit csináljak majd a türelmetlenségemmel? Létezik egyáltalán valami természetes nyugtató tabletta? Na, de ne menjünk ennyire előre, majd akkor informálódom:)

Addig is folytatom a kis napi diétás bejegyzéseimet….más nem, arra jó lesz, hogy egyszer kiadok egy ”Hogyan diétáztam Én” című könyvet:D

21 megjegyzés:

Gigi írta...

Ritus!
Vannak természetes alapú nyugtatók! A patikában tuti tudnak neked segíteni!
A diétás bejegyzésekkel is ötleteket adhatsz másoknak és példát mutatsz, persze a történetek mindig érdekesebbek!
Nagyon várom már, hogy elkezdjétek a stimut! :)

Rita írta...

Köszi, Gigi...na, majd, ha dokibácsi nem lesz hajlandó nekem adni valamit, akkor beszabadulok egy patikába, az tuti:D

Csiburaska írta...

Rita!A Fülöp doki a "pipolfen"-t ajánlotta annó nekem lombik alatt is!Ez valami nyugtató féle:) Sokan szedik a Lányok közül akiket olvasok a Fülöpös fórumon!!:) Jó volt a masszázs!!!!Tündéri a Réka!Lehet megyek jöv.héten is!!!!!Nekem tetszenek a bejegyzéseid!!"Like"-olom mindet:)

Rita írta...

Köszi, Csibu neked is:) Pipolfen? Na, ezt jó megjegyzem, aztán majd rákérdezek.
Örülök, hogy jó volt a masszázs:) Nekem pár nap után kezd ez mindig felmenni a hőm....persze, most, hogy végig jött a ciklusban Réka, így azért még nem ment fel. Holnap viszont már nagyon remélem, hogy beindít valamit:)

Pocilakóra várva írta...

Rita!
Miért lennének unalmasak?
Ezt pont Te mondod? :(
Akkor az enyémek...mindig a nyomorult életemről olvashattok...már, ha van, aki még olvas egyáltalán!
Puszi

Rita írta...

Pocilakó...én olvaslak;)

Névtelen írta...

Szia,
egyáltalán nem unalmas, ötleteket lehet belőle meríteni, hogy mit érdemes enni. pl. nekem a zabkása reggelire még nem jutott eszembe. Szerintem nyugtató helyett inkább relaxálj majd, és beszélgess a babáddal, nehéz az első 12 hét, de hidd el utána is mindig lesz min izgulni. :-) Amúgy pl. Németországban nincs is annyira misztifikálva a 12 hét, itt pl. genetikau uh sincs, csak ha kifizeted (átszámítva 60 ezer ft).
gabi

Rita írta...

Szia Gabi:)
Köszi...és a jó tanácsokat is, amiket kaptam tőled még pát hete...nagyon sokat segítettél a diétában:)

Az az igazság, hogy nem ilyen egyszerű sajnos a történet. Ha jön az ideg, akkor meneküljön, aki lát...és ezt csak januárban a beültetés után tapasztaltam, és sajnos nem tudtam kezelni egyáltalán. Csak jött, én hisztiztem, ágyhoz vágtam magam stb. és azon gondolkoztam, hogy basszus de hülye vagyok...de megnyugodni, na az nem ment. De meg kell valahogy tanulnom, oldanom, tudom:s

Névtelen írta...

Rita, tetszenek a diétás bejegyzések, sok ötletet adnak. Bár, az volna a legjobb, ha hozzávetőleges adag méreteket is megadnál, nem grammra pontosan, hanem pl. 2 evőkanálnyi, vagy 2 db :)
Nem unalmasodtál be, pedig én is nagyon keresem a blogban az egyébről szólókat.
A stimuhoz sok-sok drukk Neked! :))

Rita írta...

:) de jó...na, majd erre figyelek, és megpróbálok adatokat is szolgáltatni:)

köszi csajok, mindenkinek:)

Névtelen írta...

Szia Ritus!
Egyáltalán nem unalmas!!! Én amikor csak tudok jönni, olvaslak!:-) És tudod, a "háttérből" nagyon szorítok, és sokat gondolok Rátok, hogy most már minden rendben legyen! Írjál csak, Mi pedig olvassuk!Puszillak: Anita

Havanna írta...

Rita! Itt is like:) Nekem nagyon hasznosak a bejegyzéseid, és a kitartásod is példaértékű! Az viszont fejtörést okoz nálam is, hogy hogyan fogom kibírni azt a két hetet eredményhiredetésig, pláne úgy ha a dokim már a ET-től számított 9-10. naptól nézni fog HCG szerintem.

Gigi írta...

Havanna! Hogy-hogy neked már a 10. naptól nézik a hcg-t??

Havanna írta...

Az előző lombiknál behívott progeszteron szintet nézni, és akkor kért HCG-t is. Az eredményre akkor azt mondta, hogy csak kíváncsi volt rá-az az kimagyarázta magát. Majd amikor ET+14cn-on kiderült hogy nem sikerült, akkor elárulta, hogy az előző vv-nél úgy tűnt a HCG alapján, hogy beindult vmi:(
Akkor még nem voltam ennyire felkészült a témában;) ma már tudom, hogy kapásból meg tudják mondani az érték/nap alapján, hogy az baba vagy a gyógyszer.

Rita írta...

Anita:)))))köszi, hogy te is írtál, puszi, nektek is:)

Havanna, örülök neked is;)az pedig jó, ha nézik a hcg-t meglátod. Valahogy megnyugtat majd. Én januárban önhatalmúlag voltam az ET+7. napon. (vérezgettem, azt hittem megjön, ezért mentem el). És voltam az ET+13.-on is. Hatalmas volt a különbség, és ez megnyugtatott. Mondjuk én januárban nem kaptam tüszőrepesztőt a fagyinál.

kretty írta...

Én minden nap olvaslak és egyáltalán nem unalmas!!!! :)

Rita írta...

Köszi Kretty:)

Popi írta...

Megvan az első vevőd a könyvre! Én :)

Rita írta...

:D köszi Popi:)

Audrey írta...

Szia Rita! Most jutok csak el oda, hogy végigolvassalak, de csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz - ABBAHAGYNI TILOS :) Mindannyiunknak kellenek a tapasztalatok, ötletek, vélemények, impulzusok.. én egyelőre egy korábbi prolaktinos bejegyzéseden ragadtam le és rágódok (http://szulokvagyunk.blogspot.hu/2012/09/prolaktin.html), szerencsére nálam az IR okés (eddig), de élvezettel olvaslak :)
Audrey

Rita írta...

Tudom én, hogy tilos....és nem is adom fel...egyelőre:)A prolaktinon meg ne aggódj;)teljesen jó az értéked. Köszi, hogy te is olvasol...én is olvaslak téged;)
Rita