2012. október 22., hétfő

Szülők lettünk :)



Egy kis prüntyőke a pocakban, 5 gyönyörűséges pedig a fagyiban:) Azt mondta S.doki, hogy ilyen hormoneredményekkel (pici túlstimuval), nem mernek kettőt beültetni, mert ikrekkel bonyolult lenne…szóval nem hiába érzek én egy gyerkőcöt:D

Mikor bementem a műtőbe, jött a biológus, odaadta a beültetendő manó fényképét és ezt mondta (hirtelen meg is lepődtem):
Nagyon gratulálunk, 6 tökéletes blasztó baba van:) Jupiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii….ez hihetetlen! (ezt persze már nem ő mondta, hanem én gondoltam:D)

Még beültetés előtt, mikor épp a hálóingemben bebújtam az ágyba, az egyik leányzó (ma 4-en voltunk) azt mondja nekem: Neked most egy kislányod lesz ugye?! Azt mondta egyértelműen látszik. Hirtelen meg sem tudtam szólalni….honnan tudja? :D (Ő egyébként természetgyógyász, asztrológus, energia gyógyász stb.) De a tavalyi jósnő és az Ő mondata után asszem egyértelmű, hogy ma egy kislányt hoztunk haza:) (de persze, ha kisfiút, akkor is nagyon-nagyon boldogok leszünk:))
Ja, és ezt csak nekem mondta, a többieknek semmit. Azt mondta, hogy van amikor megérzi, látja a dolgokat:) 

Mielőtt eljöttünk, bementünk S. dokihoz a zárójelentésért, ő pedig ezt mondta:
Nagyon gratulálok, ugyanis ez egészen elképesztő, E L K É P E S Z T Ő, hogy ilyen hormon visszaeséssel ennyi tökéletes blasztó baba legyen! 
Azt hiszem, szeretik egymást a sejtecskéink is, ez nem is kérdés :D 

Most pihizek, este el akarok menni sétálni, olyan szép az idő. Most egyébként sokkal lazábban kezelem a dolgokat….pl. nem járkálok úgy, mintha tojásokon járkálnék. Élem normálisan a mindennapokat, a kis mamókánk úgyis szépen, egészségesen fejlődik odabenn:)

És akkor a fénykép Róla:


15 megjegyzés:

kretty írta...

Rita, gyönyörűséges!!!!

Névtelen írta...

Sikerül merénaszmondom:)))
Csibuka:P

nAGY NAGY GRATULA RITA, PIHENJ, ÉS RENGETEG POZITÍV DOLGOT CSAK A FEJEDBE!!!!

Pocilakóra várva írta...

Jaj, de jó! :)

Havanna írta...

Úgy örülök, nagyon ügyesek vagytok:) Sok drukk, és pihizz, sétálj, olvass stb..

Audrey írta...

Nöesztgesd ügyesen a Kislányt! Gratula! A fagyikból meg remek kistesók lesznek 2-3 év múlva! :)

Audrey írta...

persze "növesztgesd", nem "nöesztgesd":)

kitim írta...

Hajrá Rita. Nagyon jó hangulata van ennek a bejegyzésnek, tetszik :))))

Daisy írta...

Gratulálok Nektek!
Pihenj sokat és puszilgasd meg gondolatban néha-néha a kicsi lányt, s főként érezd jól magad, élvezd minden pillanatát! :-)

Rita írta...

Köszi szépeeen Lányok:)

katief55 írta...

en ezt kuldom:
http://www.youtube.com/watch?v=4u6TgIz2Q7E&feature=channel&list=UL

Rita írta...

Köszi Kati...szeretem Palya Beát;)

Popi írta...

Hajrá kislány :)

Gigi írta...

Jajj de jóóóóó!!! Pihizzetek sokat a kislányoddal! :))

Rita írta...

Köszi Popi, köszi Gigi nektek is:)

Névtelen írta...

Azta, Rita, csak így tovább!