2012. október 15., hétfő

Negyedik UH, 12. ciklusnap



Úgy jöttem el ma az intézetből, hogy egyáltalán nem voltam happy. Annak következtében ugyanis, hogy csökkentettünk a hormon adagon (baromira örülök, hogy pont közbejött ez a hétvége), csökkent a nyálkahártya…9 mm lett…hurrá. S. doki erre azt mondta, hogy ez ilyenkor természetes, DE lehet, hogy ezért nem most lesz a beültetés, hanem a következő hónapban. Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek?! Petesejtek 17-19 mm, ha jól emlékszem van 1-2 db 20-as is, de most ez sem olyan kiegyenlített, ugyanis van 11 mm-es is:( Az összdarabszám mitodoménmennyi, sok.

Hazafelé bementem a Mensmentisbe (még jó, hogy itt lakunk kb. 5 percnyire), hogy megkérdezzem T. dokit, hogy most akkor a Janumetet szedhetem végig, vagy abba kell hagyjam a punkció előtt 48 órával. S. doki az Intézetben nem nagyon tudta megmondani. Szerencsémre T. doki épp benn volt, így tudtam vele személyesen is beszélni. Azt mondta, hogy igen, a ma esti adagot már ne vegyem be, a legközelebbit pedig csak csütörtökön. Rákérdeztem a Isostarra is. Azt mondta, hogy nyugodtan ihatom:) Mondta, hogy nagyon drukkol, és mindenképp jelentkezzek a fejleményekkel. (tök rendi:)) A csökkent nyálkahártyára ő is azt mondta egyébként, hogy nem baj…ezt már szinten tudják tartani, ne aggódjak….egy picit meg is nyugodtam utána:)

Aztán telefonáltam a vérvétel eredményért…dobogott a szívem megint rendesen:) Hormonszintem picit leesett, de S. doki szerint ez nem baj, inkább essen, mint túlstimu legyen. Ma még gyorsan-hamar 200 Puregont benyomtam, este pedig 7-kor mehet a tüszőrepi. Szerdán reggel 6.15-re kell menni a petesejtleszívásra:) Jaj, most egy picit megnyugodtam. Kéne vennem valahol Isostart...tegnap a Sparban nem volt.

Úgy néz ki, itt a vége (bár remélem utrogestan kell majd még:)): 121.305,-

12 megjegyzés:

kicsibogyócska írta...

jajjistenemmindenrendbenlesz:))))))

Rita írta...

jajnagyonremélem:))) köszike

Havanna írta...

Csuriban Érted mindenem:)
Nagyon sokat gondolok Rád és Popira is, sikerülnie kell!

Névtelen írta...

Rendben lesz, minden rendben lesz, Rita! Alaposan megdolgoztattam magad, mi más jöhetne?
Szurkingolok nagyon!

Névtelen írta...

Rita, minden rendben lesz! Drukkolok nagyon! :))
Isostart mi a Müllerben vettünk anno! Csak ügyesen!

Melange

Pocilakóra várva írta...

Minden rendben lesz! Tudod,lottózhatnék! :)

Rita írta...

Köszönöm szépen Lányok:)
(Melange, köszi a tippet is...holnap meg is nézem)

Popi írta...

Már majdnem anyázásban törtem ki, de nagyot sóhajtottam a bejegyzés végére! Renben lesz minden!!! Nagyon drukkolok!

Rita írta...

:D ugye? az én napom is kb. ilyen volt. (először anyázás, azután sóhajtozás) köszi neked is Popi...remélem te is jól vagy;)

Csiburaska írta...

Ritaaaaaaaa!!Annyira de annyira szeretném ha sikerülne:))))))Puszikaaa..Má'nem sokat kell aludni és tuti kismama leszel:)

Audrey írta...

csatalkozom az előttem szólókhoz.. drukk, és szerda reggel gondolunk Rád!!

Rita írta...

Köszi Csibu, köszi Audrey nektek is:)
már csak egy nap:)