2012. április 14., szombat

Futás


Régen abszolút antisportoló voltam. Max. a tesi órákon lehetett rávenni egy kis mozgásra. Valahogy egyáltalán nem érdekelt, nem is élveztem. Amióta azonban kiderült, hogy IR-em van, mozgok rendszeresen. Ennek már több, mint 2 éve. Az elején olyan sportot akartam választani, ami nem vesz el túl sok időt az életemből és nem kerül pénzbe sem. Így találtam ki - amibe azért a BKV sztrájk is besegített - hogy gyalog megyek dolgozni. Aztán egyre többet gyalogoltam, majd a gyaloglás mellett elkezdtem futni. Hozzá teszem mindig is utáltam a futást. Nagyon jól is ment, 20-30 percet simán lefutottam….és élveztem. Azt azért hozzáteszem, hogy a fejem még most is olyan vörös 1 órával a futás után is, mintha bennragadtam volna egy szoláriumban a futás helyett….

Szóval a lombikok közben nem futottam, nem mertem. Most meg valahogy ellustultam, egyszerűen nem megy már szinte az 5 perc sem. (Létezik, hogy a hormonok ezt teszik az emberrel?) Úgyhogy kutakodtam a neten, és rátaláltam egy 8 hetes edzéstervre. Íme (hátha másnak is megjön a kedve):

Jelenleg a 2. hétnél járok. Ma a Margitszigeten voltam. Mit nekem eső, szél és hideg:D Fogtam a kis bicajom (amit imádok) és elbringáztam a szigetre. Ott kikötöttem, és lefutottam a 30 percemet. Azt hiszem, holnap nem nagyon tudok majd felkelni. Sok volt ez a közel 1 órás bicikliút és a futás egyben….még jó, hogy pihenőnap lesz:)

2 megjegyzés:

Heniiii írta...

Hú de magamra ismerek, nekem is full vörös a fejem futás után még félórával is :)

Rita írta...

Ne is mond....bár mára szerencsére javult a helyzet, most már csak enyhe pír van az arcomon, és az olyan kis szép, mintha pirosítóztam volna:D...kár, hogy elmúlik hamar.