Még 1-2 gondolat

Sokat gondolkoztam ma, hogy valamit reflektáljak-e a tegnapi kommentekkel kapcsolatban. Úgy döntöttem, hogy na jó, megteszem. A magam kedvéért, de csak is azért, mert úgy érzem, hogy ez még hozzá tartozik a tegnapi irományomhoz :)

Tegnap, amikor először olvastam a kérdéseket, őszintén megmondom, hogy nem értettem, hogy miért kell ilyen kérdéseket feltenni. De mivel Tamko engem is megkérdezett, gondoltam miért is ne, persze, hogy válaszolok. Ahogyan azt tegnap is írtam, nagyon nehezen ment a higgadt válaszadás. Nem tudtam olyan szép, összeszedett mondatokat formálni, mint ahogy azt előttem már mások megtették. Miután megírtam a kis mondanivalóm, átolvastam többször is, és bizony cenzúráztam is picit. De így is volt ez rendjén, hiszen mire többször elolvastam, már nem is tűntek olyan vészesnek a kérdések, mint legelőször. Persze így is gondolkodtam nagyon, hogy egyáltalán kiírjam-e ezeket a válaszokat, de úgy voltam vele, hogy ha már megírtam, és ez mégiscsak az én véleményem, érzéseim, miért ne írhatnám ki… így megtettem.

És igen, érződik, hogy nekem nem estek jól a kérdések. Annak ellenére, hogy amúgy nem esik soha nehezemre beszélni a lombikról és erről az egészről, amin keresztül megyünk. Sőt, mondhatni szívesen beszélek róla. Ezek a kérdések mégis máshogy közelítették meg a témát, mint amilyen kérdéseket eddig kaptam. De nyilván ér kérdezni…viszont ér ilyen válaszokat is adni, mint amiket én írtam, vagy a kommentekben olvashattunk!

Van, akinek megdöbbentőek voltak a kérdések, voltak akiknek meg tök normálisak. Pl. az én férjem sem rökönyödött meg egyáltalán. Mások vagyunk, ez ilyen egyszerű. (Máshogy éljük meg ezt a lombik témát is, ezt is meg lehet érteni. Én pl. a legutóbbi kezeléskor megkértem mindenkit a családból, hogy ne kérdezzenek, nem akarok erről beszélni. Majd mindent mondok, mikor én úgy érzem, hogy mondani kell. Egyszerűen zavart a sok kérdés. De végülis ez érthető nem? Ez a mi saját kis magán ügyünk. Mást sem kérdezgetünk állandóan, hogy na, jókor voltatok együtt, megért az a petesejt, beágyazódott? stb. Tudom ez most nem tartozik ide, csak gondoltam leírom:D)

Veszélyes ez a kommentelés, mert nem látjuk egymást, nem halljuk a hanglejtést, és így tulajdonképpen azt gondolunk bele mások mondataiba, amit csak akarunk. Teljes félreértések adódhatnak ilyen szitukból, mint ami talán (remélem) tegnap is történt. Én egyénként nem haragudtam meg senkire, aki írt, örülök minden egyes kommentnek. (Csibu, a tiednek főként;) A legelső, lavinát beindító Csibus komment pedig nyílván nekem szólt, az én „vigasztalásomra”:))

Na, de visszatérve a kérdésekre. Amit én érzek: bár már elfogadtam, hogy csak lombikkal lehet babánk, mégis néha (1–1 sikertelen beültetés után főleg) küzdök önmagammal, hogy miért kell nekem ezt átélnem….nekem ezért nehéz ilyen kérdésekre válaszolni. Nem elég, hogy én szembesítem önmagam, még más is rám olvassa, hogy te talán/biztosan más vagy. De persze nem volt kötelező elolvasni a kérdéseket, válaszolni meg pláne nem, szóval ez nem a kiíró hibája. És azt, hogy esetleg rossz szándékból íródott volna a kérdéssor, az meg eszembe sem jutott. (lehet, hogy itt-ott félreérthetően fogalmaztam) Hiszen olvastam az eredeti blog bejegyzést, ott egyértelmű, hogy senkit nem akart ezzel megbántani Molly:)

Azon gondolkoztam, hogy ha majd felnövök és lesz már gyerekem (:D), biztosan higgadtabban tudok válaszolni a kérdésekre….majd akkor talán megint visszatérek a témához;)

Na, mentem….. jók legyetek;)

Diétás naplóm – nov.27.

Mozgás:  20 perc Réka – popsi

                 30 perc tempós gyaloglás

                

Reggeli:        

fahéjas-karobos zabkása

összesen: 30 g CH

Tízórai:  

natúr fahéjas alma lekvár (annyi lekvár van itthon,1-2 ki is van nyitva. gondoltam megeszem így, tízóraira.)

korpovit keksz

összesen: 20 g CH

Ebéd:

fitt paradicsomos káposzta, fitt zöldségropogós

összesen: 49 g CH

Uzsonna:

narancs

összesen: 20 g CH

Vacsora:

vadmalac leves, rozsos cipóval

sült csirkeszárny, saláta

összesen: 50 g CH

Utóvacsora:

sajnos késői volt a vacsora….így az uv. elmarad.

összesen: 0 g CH 

CH ÖSSZESEN: 169 g

Molly kérdései

1.  Aki rengeteg lombikot meg ilyesmit vállal, az tényleg nagyon szeretne gyereket, vagy inkább valamiféle versenyszellem hajtja?

2. Aki lombikra vállalkozik, és elfogadja ezáltal a hármas ikrek lehetőségét/veszélyét is, az jobban szereti a gyerekeket? Az átlagosnál strapabíróbb? Automatikusan boldog-e, ha sok gyereke születik végül?

3.   A sokáig sikertelenül próbálkozó szülők jobb vagy rosszabb (=túlféltő) szülők lesznek-e? Befolyásolja-e a nevelési stílusunkat az, hogy miképpen fogant egy gyerek?

Őszinte leszek, nehezen mentek a válaszok (valahogy nem is tudok értelmes válaszokat adni...bocsánat) :( Nem azért mert megbántódtam, dehogy. Egész egyszerűen csak rossz, hogy ennyire túlmisztifikálják a lombikot. Én csak olyan nőket ismerek, akik nem azért lombikoznak, mert jujdejó lombikozni, hanem azért mert máshogy nem lehet gyermekük. Közöttük én is. Szó sincs itt versenyszellemről (ezt a felvetést nem is értem). Hiszen senki sem olyan buta, hogy egy ilyen, viszonylag veszélyes kezelést bevállaljon csak azért, hogy minél előbb legyen gyermeke. Az én esetemben meg pláne nem ezért vállaljuk a kezeléseket. Nekünk ez alapfeltétele annak, hogy szülőkké válhassunk.

Hogy ki hogyan szeretni a gyerekeket meg nem attól függ szerintem, hogy az a baba hogyan fogant. Semmi köze ehhez. Annyi azonban lehet a dologban, hogy talán jobban félti majd azt a babát, jobban ragaszkodik hozzá, hiszen sokat kellett érte küzdeni. Nem tudom…erről talán egy olyan nő tudna nyilatkozni, aki mind a két oldalt megjárta.

Szerintem sem strapabíróbb egy lombikos kismama, inkább felkészültebb. De miért is lennének strapabíróbbak, hiszen mi is csak olyan anyukák leszünk a végén, mint minden átlagos kismama.

Tudom a kérdések nem azért vetődtek fel Mollyban, mert rosszat akart volna, csak gondolom érdekli az ismeretlen. De akkor sem értem miért vetődik fel bárkiben is, hogy mi esetleg mások vagyunk. Hogy jobban szeretjük majd azt a gyereket, hogy jobb szülők leszünk (vagy rosszabbak), hogy boldogabbak leszünk, ha megszületik végre a várva várt trónörökös. Vagy ez a lombikozás egy stigma marad mindörökre? Úgy érzem mi nagyon büszkék leszünk a gyermekünkre, ha végre megszületik…és magunkra is, hogy kitartottunk. Ennyi. Így belegondolva, talán mégis csak megbántódtam egy picit. :D De nem sokáig ígérem….már el is múlt;)

ui.: Olyan rossz, hogy kellemetlenül érzem magam, amikor örömködök egy baba születésekor, vagy terhesség bejelentésekor. Úgy érzem, hogy azt hiszik (gondolják), hogy csak álca, hogy örülök az ő boldogságuknak, hogy legbelül őrlődöm és gyűlölöm őket azért, mert nekik megadatott, ami nekem nem. Pedig ez egyáltalán nem így van! Lehet, hogy eljön majd az az idő is, de egyelőre még messze járok attól, azaz elképzelhetetlen, hogy féltékeny legyek bárkire is baba ügyben. Kár, hogy ez sokak számára hihetetlen.

Diétás naplóm – nov.26.

Mozgás:  40 perc Insanity

                                   

Reggeli:        

fahéjas-karobos zabkása

összesen: 30 g CH

Tízórai:  

alma

répa

összesen: 17 g CH

Ebéd:     

light sajttal, sonkával töltött update rántott sertésborda, milánói update spagetti (a héten update ebédet eszem…de nem csinálok belőle rendszert, mert elég drága lett)

összesen: 50 g CH

Uzsonna:

narancs

összesen: 18 g CH

Vacsora:

tönköly kenyér, felvágott, sajt

paradicsom, paprika

1 bögre kakaó

összesen: 47 g CH

Utóvacsora:

wasa kenyér, medve sajt

összesen: 15 g CH

CH ÖSSZESEN: 177 g

Tegnap nem írtam bejegyzést. Kicsit össze-vissza napom volt, az éjszakai bulizás picit felborította azt. Bár a késői lefekvés ellenére felkeltem 7-kor reggelizni, aztán visszaaludtam és keltem 10-kor tízóraizni…szóval a rendszer meg volt (és a CH mennyiségek is….egy darabig). Csak hááát megint becsúszott egy kis nemdiétás dolog is…fagyiztunk + alléban ebédeltünk + étteremben vacsiztunk:p Össze kell szednem magam tényleg. Bár a héten is sokat leszek G-vel napközben, csütörtökön meg valószínű megyünk egy napra kirándulni Pozsonyba. Ott meg azért nincs kedvem az itthonról vitt ebédet enni, inkább valami helyi specialitást próbálok ki. Szóval mostanában sok a kilengés, de azzal nyugtatom magam, hogy ennyi belefér:D Az éttermes kajáláskor is azért mindig igyekszem olyanokat rendelni, ami a diétámba illeszthető mennyiségileg is:)

Nadrágot persze nem sikerült vennünk tegnap. Annyira elegem van. Minhta legalábbis egy gnóm valaki lennék. Ami feljön a vádlimra és combomra, az olyan nagy derékban, hogy kismama ruhának is nagy lenne. Jó lett volna az egyik gatya (bár picit szűk, az előbb említett kritikus helyeken), de úgy bepipultam, hogy mondtam, hogy menjünk....hogy ne legyek szomorú, azért kaptam egy ruhát a Marc & spencerből:D

Jaj, én már olyan karácsonyi hangulatban vagyok. Ma csak karácsonyi dalokat hallgattam:D Szeretem ezt az időszakot.