2013. szeptember 21., szombat

Ami tegnap kimaradt



Mert persze jól kihagytam tegnap 1-2 részletet, pedig ezek is nagyon fontosak, szóval most pótolom:

1. A kezelések: egy széken ültem Gyuszi, vagy Ildi (épp ki kezelt) előtt. Először nekik háttal ülve, majd oldalról kezeltek a kezükkel simogatva, nyomkodva. Oldalról úgy, hogy pl. az egyik kezükkel a hátul a derekamat fogták, elől pedig a másik kezükkel a hasamat. Vagy épp a hátamat és a mellkasomat. Valahogy kihúzták a rossz energiákat, és csettintéssel lerázták a földre. Gyuszi mindezt csukott szemmel, sokszor puszit nyomva a hátamra. Ildi a kezelések végén, mindig keresztet vetett rám:) A végén, a záró mozdulattal a lábakról húzták le a rossz energiákat. Kb. 30-45 percig tartott egy kezelés.

2. Az imák: A második nap kaptam egy papírt, amin két "ima" szöveget olvashattam. Ezt meg kelett tanulnom, és minden reggel felkeléskor el kell mantráznom. Persze nekem sokszor eszembe jut napközben is:)
"Kérem a kozmikus energiát, a védőhengert, 
védelem és töltődés céljából, 
önmagam gyógyítására. 
Köszönöm, köszönöm, köszönöm"

"Ami rosszat ma rám küldenek, az mind menjen oda vissza, 
ahonnan jött, mert a rosszra nincs szükségem, csak a jóra.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm"

3. Vízér: A Hartmann hálóról és vízérről halottam már, meglepő módon, nekem már orvos is tanácsolta egyszer, hogy nézessem meg, hogy mennek-e ilyenek a lakásunk alatt. Akkor arra gondoltam, hogy hát, én aztán tuti nem fogok ilyen fém pálcával mérő szakembert kihívni...Géza meg aztán pláne:D
Gyuszi az első napon viszont tanácsolt valamit, ami kivitelezhető, és amúgy meg tök felesleges méregetni. Ezt kell tenni, amit Gyuszi mond és meg van oldva a probléma, már, ha tényleg léteznek ezek az erek, hálók.
Szóval Gyuszi szinte azzal fogadott, hogy vegyünk tükörfóliát a tüzépen (Pesten Baumax, stb.), majd a fényesebbik felével lefelé tegyünk az ágy alá, vagy az ágyneműtartóba. Na, nekem sem kellett ám több, hazafelé be is mentünk, meg is vettük. Otthon és itthon (vagy 6 dupla ágy) is jól befóliáztam az összes ágy alját, és nem is került sokba, 4ezer forint se volt összesen. És még maradt is bőven....kicsit elszámoltuk magunkat:D

Szóval ezek a dolgok történtek még...ha eszembe jut még valami, akkor jövök;)



7 megjegyzés:

Heni44 írta...

Én is mindennap többször mondom ezeket a mantrákat / imákat :-):-) Zuhanyzás után is jó ha mondod, mert a víz lemossa a hatásukat rólad :-):-)

Szerencsére alattunk nincsenek vízerek, úgyhogy nem kellett ilyet csinálnunk :-)

Matus Katus írta...

Szia! Én is jártam náluk a férjemmel. Én mantrát nem kaptam, de csikófejet igen, és egy barackmagból kifaragott fülbevalót.

A csikót majd 5 éves korában kell átadnom a babámnak....

Tükörfóliát még nekünk nem sikerült beszerezni, szerintem majd holnap vagy köv. hétvégén.

Viszont nekünk elég volt hozzájuk járni, hogy nagyon jól aludjunk éjszaka, előtte nem igazán sikerült!

Rita írta...

Ezt a zuhanyzòs, vizes dolgot nem is tudtam Heni :)

Katus, de jò:) várom ám a pozitìv hìreket;) főleg, hogy ti is kaptatok csikòfejet!

Névtelen írta...

Köszi az imákat, nem is tudod, mennyit kutattam rontásűzés ellen... és itt ez a pofonegyszerűen megfelelő!
Hartman hálóra tükörfólia, ollé, kell az is! :)

Futambélid

Matus Katus írta...

Rita, kb. utánunk kezdhettél, mi aug 26-tól látogattuk őket 2 hétig. :) Közben elkezdődött a következő ciklusom, én reménykedem, de tudom, nem feltétlenül az első ciklus sikeres. 1 hét múlva kiderül.

A csikófej mindig a nyakamban van, csak éjjelre veszem le. Úgy megnyugtat és valahogy kicsit többnek érzem magam...fura. :)

N Martina írta...

Többen mondták már a vízeret, állítólag mi is a fölött alszunk, és Nekünk a bádoglemezt mondták - szintén tüzép -. Vagy a kettő egy és ugyanaz ?

Rita írta...

Martina, a bádoglemez kemény, és szerintem drága. Ez pedig egy fòlia. :)