2013. február 15., péntek

Nőgyógyász, reflexológus




Nőgyógyásznál
Popi bejegyzésén felbuzdulva, a múlt héten bejelentkeztem a nőgyógyászomhoz. Méhtükrözést kértem. Tegnap meg is beszéltük a lehetséges időpontokat és levette a szükséges kenetet is. Mivel elég össze-vissza a ciklusom, így abban maradtunk, hogy ha megjön, akkor hívom, ha viszont március 6-ig nem jön meg, akkor 6-án megyek egy ellenőrző uh-ra, és ha vékony a nyh., akkor 12-én méhtükrözés. Mondjuk én szeretném, azaz tudom, hogy megjön Ő előbb is. Most 5 mm-es volt a nyh., ami nem sok, pláne, hogy ma kellett volna megjönnie. De két hét alatt csak növekszik még! Na, de a lényeg, hogy ha minden igaz, márciusban megnéznek végre belülről is. Én akartam ezt már az első sikertelen beültetés után is, de akkor még lebeszélhető voltam. Most viszont kiakadtam, hogy 3 lombik után kötelező, és nekünk senki nem szól. Vajon lustaságból, vagy feleslegesnek tartják? Komolyan nem értem. Okés, persze, mint mindennek, ennek is van kockázata. De nekem van olyan ismerősöm, akinél számtalan vetélés után végre megcsinálták és ott derült ki, hogy miért volt ez a sok vetélés....csak addigra már elzáródtak a petevezetékek sajnos. Nem értem, hogy lombiknál miért nem figyelnek erre oda fokozottabban.

A nőgyógyásznál kaptam megint természetgyógyászos tanácsokat is. Mától kéremszépen bórkőkúrát tartok:D Ezzel segítem a lúgosítást. 10 nap borkőkúra, 14 nap szünet, 10 nap borkőkúra, 14 nap szünet, 10 nap borkőkúra. A szünetekben agar-agar kúrát tartok…talán, mert azért itt a nyers, száraz agar-agart kell megenni, ami azért nem olyan fincsi. Ez a borkő legalább citrom ízű. Engem persze nem olyan nehéz rábeszélni ezekre a ”marhaságokra”, tudjátok, mindenre kapható vagyok, ami csak egy picit is támogatja az egészségem:)

Az esti fürdés után pedig jön az életfürdő:D macerás nagyon, de élvezem. A 2. verziót csinálom ezentúl (kipróbáltam a kádban ülőset is, de az extra macerás), azaz a kád szélére egy deszkát (létrát) teszek, alám jön a hideg vizes lavór, a lábam alá meg a forró vizes….és 15 percig mosom a hasam alsó részét a hideg vízzel. Nem vagyok normális, tudom én:) Utána egyébként nagyon jó érzés az ágyban a takaró alatt melegedni. Olyan, mintha hűs szellő fújdogálná a hasam, derekam.


Reflexológusnál
Szeretek Csabához járni, nagyon ügyes és én hiszek benne, hogy segít. Tegnap beszélgettünk egy Lányról. Ez a lány halva született. A születése után 7 perccel aztán mégiscsak elkezdett lélegezni. Az orvosok nem sok jót jósoltak neki, ő mégis egészségesen élte életét, mígnem 9 évesen elesett a biciklivel és kómába esett. Akkor már volt CT, meg is nézték, és kiderült, hogy basszus nincs kisagya. Ami ugyebár a légzésért és a mozgásért felelős. Ő pedig élt és virult, rendesen lélegzett és mozgott! 2 hét után felébredt a kómából és azóta is jól van, már 40 éves. Hihetetlen az emberi szervezet ugye? A születésekor elég volt 7 perc, és a kis szervezete rögtön átállt egy másik működésre, átvette (mittudomén, talán) a nagyagy a kisagy szerepét. Csak azért, mert Ő élni akart!

Ennek kapcsán Csaba mesélt egy másik történetet is. Kiscsibéket két csoportra osztottak. Az egyik csoportnak adták a megszokott tápot, a másik csoportnak azonban csak olyan ételt és vizet adtak, amiből teljesen kivonták a kálciumot. Ezek után meglepődve tapasztalták, hogy mindkét csoport teljesen egyformán fejlődött. A csontozatuk egyforma lett mire tyúkká váltak, sőt mindkét csoport egyformán tojta a tojásokat is, aminek a héja ugyebár tömény kálcium. Csináltahatott bármit a kutatócsoport, mert a tyúkok túlélték a kísérletet. Ők tyúkok akartak lenni, és tojást akartak tojni, és ezen nem változtathatott semmi sem.

Hogy miért írtam le ezt a két történetet? Azt hiszem Csaba nem véletlenül mesélte el nekem. A csibék tyúkok akartak lenni és tojást akartak tojni……anya akarok lenni és gyermeket akarok szülni. Csak akarni kell, és akkor történhet bármi, megvalósul az álom. Csak akarni kell! (és ezt én tudom...jaj, vajon mikor akarok valóban tyúkocska lenni?)

9 megjegyzés:

kretty írta...

* kiegeszites: A letfontossagu kozpontok (pl legzes) nem a kisagyban, hanem a nyultagyban vannak-persze ettol meg szep tortenet. :)

En anya VAGYOK es nem csak akarok lenni! :)

Rita írta...

Köszike...én sem tudhatok mindent :D

Na, erről van szó! :)

Heniiii írta...

Csabával mi is beszélgettünk erről a Lányról... :) nagyon meghatódtam, milyen CSODÁK léteznek :) Tényleg nincs lehetetlen, és ebben már tudok is HINNI :) Csak így tovább Rita, Te ANYA vagy!

Popi írta...

Néha úgy érzem, én csak a hülye tyúkig jutottam :D de kitartok ;)

Rita írta...

Köszönöm Heni:) Kellenek a biztató szavak...

:D Popi...ez nagyon kis vicces.

Audrey írta...

hú.. a méhtükrözést én is fontolgatom - ha most nem jön össze, lehet, hogy én is nekifutok. Simána nőgyógyászod csinálja, vagy elutalt máshoz?
A borkőkúra - milyen arányban, naponta háynszor, hogyan? Én szódabikarbónásat szoktam (néha) lúgosításhoz..

Rita írta...

Aha, a nőgyógyászomhoz mentem, aki történetesen pont abban a kórházban (Szent Imre) dolgozik, ahova tartozunk:) De neked szerintem megcsinálnák a BMC-ben is, azaz a János kórházban. Szerintem érdemes megnézetni, pláne, hogy ilyen szép és rendszeres ciklusaid vannak. Lehet, hogy hamar kiderülne a sikertelenség oka.

Reggelente iszom egy pohár forró vizes borkőport. Fél teáskanálnyit. Azután pedig még a nap folyamán is elkortyolgatok ugyanennyit. A 21 napos szódabikarbóna kúrát én is néha-néha megcsinálom. Ezt még nem próbáltam, azért csinálom most ezt:)

Névtelen írta...

Szia Ritus! Bizony én sem értem, miért "kell" megvárni több vetélést vagy sikertelen lombikot a méhtükrözéshez! Kíváncsian várom az eredményed, vajon kiderül-e valami?! Puszillak: Anita

Rita írta...

Szia Anita:)
Örülök, hogy itt vagy:) Amikor egy éve akartam méhtükrözést azzal érvelt a doki, hogy veszélyes...erre nem mondok semmit.
Én is kíváncsi vagyok, mi lesz, azért remélem semmi. De azért nem árt, ha bekukkantanak:)