2013. február 4., hétfő

Pszichológusnál - 6.



Ma a kapcsolatanalízisről beszélgettünk. Érdekes, hogy Elvira nem tudta, hogy van ilyen terápia. Na, de nem is ez a lényeg. Van pár dolog, ami ezzel, illetve a sejtszintű emlékezettel kapcsolatosan eszembe jutott.

Egyrészt a fóbiáim. Kettő is van ugyanis. Az egyik az Acrofóbia, azaz a magasságtól való félelem. Ez ugyan csak pár éve jött elő, de kicsi gyerekkorom óta nem bírom a hintákat, hullámvasutat, szóval tuti nem új keletű a dolog. A WestEnd-ben lévő üveg hídon pl. nem tudok átmenni, a magas épületekből pedig félek kinézni stb.
A másik a víziszonyom. Azaz a tiszta vízzel nincs bajom, egy tiszta vízzel teli medencében, legyen akár az 3 méter mély, simán elúszkálok, beleugrok. Viszont, ha már nem látom az alját, pl. a Balatonban, na akkor bepánikolok. A Balcsinál töltöttem az egész gyerekkorom, és csak derékig merek bemenni a vízbe….vicces.

Véleményem szerint ezek tuti a születésemmel, a pocakban létemmel vannak összefüggésben. Elvira kérdezte, hogy esetleg nem ejtettek-e le, amikor nagyon pici voltam, de nem hiszem. Faggattam Anyát a születésem körülményeiről, de ezt nem említette. Minthogy azt sem, hogy esetleg belekakiltam a magzatvízbe >>> ezért félek a zavaros vízben.
Még egy dolog eszembe jutott. Amikor Anya terhes volt velem, a 6. hónapban meghalt az apai nagypapám, és a fájdalmat, szomorúságot tutira megéreztem én is benn a pocakban.
Hát....ilyeneken gondolkodom mostanság:)

Elvira szereti a dátumokat és az összefüggéseket. Ezért gondoltam összeszedem a nagy dátumokat az életemben…hátha kirajzolódik valami (még jó, hogy 2008-ig visszamenőleg megőriztem minden naptáramat). Elvira a beszámolóim alapján már felírta magának ezeket, de hogy lássam, úgy döntöttem összeírom én is:

1979. január 22.: feltételezhetően ekkor fogantam
1979. nyara : Nagypapám halála (a pontos dátumot később beírom)
1979. október 29.: megszülettem
xxxx nyár (?): szüzesség elvesztése (tudom az évet, szándékosan nem írom le)
1999. október vége: szakítás a 7 éves kapcsolattal
2000. február 3.: találkozás Gézával
2007. szeptember 29.: esküvőnk
2008. június 24.: méhenkívüli terhesség miatti műtét
2008. július 23.: Anya balesete (bár lehet, hogy ez irreleváns most)
2010. július 22.: méhenkívüli terhesség miatti műtét 
2011. október 3.: 1. lombik beültetés 
2012. január 11.: 2. lombik beültetés
2012. február 14.: missed ab (sokáig húztuk, pedig már január végén egyértelmű volt) 
2012. október 22.: 3. lombik beültetés

Azért ezek érdekes dolgok szerintem....vagy túlmisztifikálom? áááá

egy kis jelmagyarázat a dátumokhoz:
fekete kiemelt: október
piros: január
sárgás-barnás: júni, júli 

Szóval a lényeg, hogy az emberre bizonyos időszakokban jobban hat valami felsőbb erő, mint máskor. Ezért néztem meg, hogy nálam vannak-e ilyen időszakok....szerintem vannak. De persze az is lehet, hogy ez csak véletlen.

Ja, majd elfelejtettem, megjött az egyik válasz a kapcsolatanalízis kérdéseimre:

"Általában elmondható, hogy a kapcsolatanalízis segítheti a beágyazódást, de ha pszichés probléma van a háttérben azt csak a pszichoterápiás munka tudja megoldani.
Egyszerre nem érdemes kétféle terápiára járni, a kapcsolatanalízis elsősorban a már megfogant babára irányul."
Mivel egyértelmű, hogy maradok Elviránál, így a beültetéskor majd autodidakta módon analizálgatok itthon:) De jó helyen vagyok, nagyon jó helyen:)

Egy másik válasz:

"Kedves Rita! 
Köszönöm megkeresését!
Látszik a soraiból, hogy nagyon szeretne kisbabát és mindent meg is tesz érte! Az mindenképp jó, hogy a lelki oldallal is foglalkozni kezdett, az bizony sokat nyomhat a latban. Az főleg pozitív, hogy úgy érzi, a megfelelő segítséget kapja.
Hidas György mindig azt mondta, hogy elkezdeni a kapcsolatanalízist a 0.héttől lehet, csak haszna van annak, ha valaki a lehető leghamarabb elkezdi!
Egyszer járt hozzám egy hölgy, aki nagy vonalakban hasonló dolgokat élt át, mint Ön. Több, sikertelen beültetés miatt jött el, de vele a munka arról szólt, hogy a méhével vette fel a kapcsolatot és sok mindent felderítettünk az életéből, melyek lelki gátak voltak. 
A kapcsolatanalízis azért hatékony, mert nem csak a babával való kommunikációról szól, hanem a relaxálások alatt a méhét is megszemélyesítjük, vele is kommunikál, közel kerül hozzá és ezáltal sok minden felszínre kerülhet, kiderülhet. 
Tehát én látom értelmét annak, hogy segítségül hívja a saját testét-lelkét a kapcsolatanalízis lehetőségével."

1 megjegyzés:

Audrey írta...

elég durva sorozatod volt - bár én sormintát nem anynira látok, hiszen történt veled jó is rossz is mindenféle évszakban, szerintem ne parázd ezt túl! Jó úton vagy, és nem is fogod feladni, így nem féltelek!