2013. január 8., kedd

Pszichológusnál - 4



Ma volt az első olyan alkalom a pszichológusnál, amikor úgy érzem rátaláltunk valamire, ami talán minden baj okozója. Ennek nagyon örülök, már csak azért is, mert azért tudat alatt sejtettem én, hogy itt lesz a bibi. A mumus pedig a szüzességem elvesztése. Ami sajnos elég korán következett be. Nem erőszakkal természetesen, hanem szerelemből, mégis korán volt. Ezt most már persze nagyon sajnálom, vagyis nem csak most, amióta megtörtént azóta bánom. De mint tudjuk, a megtörtént eseményeket nem lehet már visszacsinálni, csak túl lehet lenni rajta valahogy.
A pszichológus feltett nekem egy kérdést, amire nem tudtam a választ: Mit adtam oda ennek a fiúnak ezáltal, mi következett be ezáltal? Még most sem tudom mi a választ, de azon vagyok, hogy megleljem. Mondtam én már mindent, pl. azt, hogy felnőtté váltam. Azt mondta, hogy nem, felnőtté a ciklus beindulásával válik az ember. De ez is milyen érdekes: nekem tulajdonképpen soha nem volt rendes ciklusom, akkor én nem váltam felnőtté soha? Ezt magyarázza az is, hogy épp a minap írtam arról, hogy csomó mindenre csak most értem meg. Na, nem mintha most lenne bármilyen ciklusom is…vagyis van, egy jó hosszú.

Szóval jó volt nagyon ez a mai alkalom, úgy érzem sínen vagyok minden fronton…szinte mindenen:)

HálaSoraim:
Hálás vagyok…a beszélgetésért a pszichológussal ♥ a barátnős csevejért és ebédért ♥ a blogom csinosítgatásáért ♥ a meglepi hóesésért ♥ a spontán találkáért a férjecskémmel ♥ a tanulságos filmmért ♥ a finom teáért

Ma láttam egy jó kis filmet, ti láttátok már? Érdemes megnézni;)


ui: Ezt az idézetet olvastam a bejegyzésem megírása után a facebookon:
"Emlékezz, ne bánd meg azt amit tettél, mert amikor megtetted boldog voltál..."  

Most mondja azt valaki, hogy ez nem nekem szól :D


17 megjegyzés:

kretty írta...

Köszi a filmet! ;)

Rita írta...

Nincs mit:)

Audrey írta...

ez si szép, de nekema friss zöld jobban bejött, vidámabb volt. Ez inkább úriasszonyosan elegáns, ami persze nem rossz :)

Audrey írta...

Tök jó, h áttörés közelében állsz! :) iztos segítenek ezek a beszélgetések.

Rita írta...

Köszi Audrey:) Még ez sem végleges ám, csak próbálkozom. Az a jó ebbe a háttérben, hogy ez egy komplett megszerkesztett alap...de még keresem az igazit;)...valami színeset:)

Heniiii írta...

a bézs is szín :) szép lett, a virágminta feldobja. legyen akár minden nap más színű :) Most látom, RSS Feed-ed és Twittered is van? A pszichológusnál történt felismerés érdekes téma, nekem is volt hasonló, ugyanakkor ha megkérdeznénk minden már gyermekkel rendelkező nőt, szerintem mindegyiknek lenne vmilyen hasonló története. Ráadásul szerintem te lélekben sokkal felnőttebb, érettebb vagy sokaknál :)

Rita írta...

Igazad van Heni, most is színes :DD

RSS Feed és Twitter-em nincs, csak beteszi, és nem tudom kivenni...de lehet, hogy csak a bénázásom miatt. De kialakul ez hamarosan:)

Hajaj, de mennyire, hogy sokaknál találnálak mindenfélét, azt mégis szül 5-6 gyereket. Én valószínű extra érzékeny vagyok...és sok (azaz rengeteg) mindent magamban tartok...ezt Csaba (reflexológus) is mondta. Érdekes módon látszik a lábfejemen is:DDD

Heniiii írta...

:)))))

Anita írta...

Látom próbálkozol! :) Remélem, gyorsan megtalálod az igazit vidám színekben.

Alapos önismereti utazásra indít minket azért ez a babavárás, bármilyen formában is jussunk el idáig. Hogy aztán ez valóban segít-e a csoda érkezésében, azt aligha tudná bárki is bizonyítani, de nekünk jó kis kapaszkodó a bizonytalanságban.

Rita írta...

Szia!
Nagyon-nagyon ajánlom Neked - ha még nem olvastad - Lux Elvira:Anyának születtem? c. könyvét, az pont ilyen problémákról szól, és a többi írása is nagyon jó szerintem, én sokat tanultam belőlük.
Sok sikert, szerintem jó úton haladsz!

Rita írta...

Anita, igen, önismeretet, azt tanulunk. De tudod mit? Nem is bánom. Rám fér:)

:) Olvastam ezt a könyvet...és most bevallom, hogy Ő a pszichológusom is;)

Rita írta...

Óóóó, de szerencsés vagy! :)) Fantasztikus lehet beszélgetni vele, de egyben nehéz is, látom.
Csodálom a bátorságod, ahogyan az egész személyedet fejleszted, változtatod, nem csak a fizikumodat. Én is úgy gondolom, hogy nem lehet pusztán az orvosi beavatkozásoktól remélni mindent!

Anita írta...

Rita, én sem bánom ám az önismeretet még ha alaposan meg is kell dolgozni érte.
Sok helyen jártam már, pszichológusnál még nem voltam, de kezdésnek jó lesz ez a könyv is. Volt egy ilyen érzésem hirtelen, hogy hozzá jársz, mikor a másik Rita írta a hozzászólást. :)

Rita írta...

Rita (az előbb nem is láttam, hogy téged is így hívnak:)), szerencsés vagyok nagyon, az biztos. Amikor felhívtam anno, csak reménykedtem, hogy dolgozik még...és igen:) Bár nem akart már újként elvállalni, de amikor elmeséltem neki a történetem, rámbólintott:)

Anita, jó a könyv, bár én nem találtam benne olyan pontot, ami nálunk igaz lenne, de mindképp olvad el, mert a barátnőm esküszik rá, hogy nekik ez segített:)
Jó megérzéseid vannak;)

Pocilakóra várva írta...

Tényleg szerencsés lehetsz!...
Klassz az idézet!...és a profilképed is! :)

Névtelen írta...

Rita, a zöld háttered nekem is jobban tetszett!
Valamelyik nap eszembe jutott még egy mese arról, hogy miért is akar anyává válni valaki. Egy négygyerekes nő mesélte, hogy neki azért van ennyi gyereke, mert a szexet akkor élvezte a leginkább, amikor terhes volt!!!
Lehet, hogy ez a jó válasz?
;-D

Rita írta...

Nyulacska, ez tuti válasz lenne:D

Lehet tényleg visszaállítom az eredeti zöld színt, azt hiszem nekem is jobban tetszik:)