2013. január 11., péntek

Fontos dolgok



Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel. Majd megkérdezte hallgatóit:
Ugye tele van az üveg? Igen – hangzott a válasz.
 
Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.
 
És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok – a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok – az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából. Játssz a gyermekeddel. Menj el orvosi ellenőrzésre. Rendszeresen látogasd rokonaidat. Törődj a pároddal. Mindig szakíts időt barátaidra. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok.

Én még nem hallottam ezt a kis történetet, és nagyon tetszik. Nektek? 


10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem nagyon igaz. Hajlamosak vagyunk mindig a kis dolgokkal foglakozni, meg azon idegeskedni, azután utólag jövünk rá, hogy valami fontosra nem maradt idő. Sajnos nekem személyes példám is van, azóta sokkal jobban odafigyelek. Bár sokszor nehéz.
gabi

Audrey írta...

ez nagyon igaz!! én is a prioritásokkal küzdök sokat, nekem ze folytonos harc, de jó, ha az emberben elgalább már tudatosul a felvetés.
LIKE

Gigi írta...

Gigi vagy gigalike!!! :)
Nagyon tetszik!

Rita írta...

Örülök Lányok, hogy tetszik nektek is:) Én is igyekszem eszerint élni. Nálam a család és az egészség az első.

Névtelen írta...

Jaja, jóhó! nekem lezáratlan ügyeim vannak, amik itt nehezednek a nyakamon évek óta. Nem nagy dolgok, de ezeket kellene mindenképpen rendbe szednem, mert addig...
Jé, zöld lettél, de jó!

egynyulacska

Névtelen írta...

Jaj, még egy! Szerintem jobb lenne, ha a háttérképed beállításánál kivennéd a "Görgetést az oldallal"-t!

Egynyulacska (inkoggnitto)

Rita írta...

Nyulacska, drukkolok a rendbe szedéshez;)
Köszi az ötletet, így sokkal jobb lett a blogocskám:)

Heniiii írta...

ez nagyon jó, a héten olvastam én is a Tudatbázis facebook oldalán :)

Audrey írta...

imádom ezt a zöldet, maradjon ez!

Rita írta...

Okkés Audrey;)