2013. január 15., kedd

A jó házasság titka




A minap Bijounál olvastam egy bejegyzést, ahol Bijou azt fejtegette, hogy vajon mi a jó házasság titka. Egy szuper kis filmet is ajánlott, amit érdemes megnézni:) Vasárnap meg is néztem, és közben azon gondolkoztam, hogy el sem tudom képzelni, hogy velünk valaha ilyen megtörténik. Hogy megtörténik az, hogy elhidegülünk egymástól. Úgyhogy össze is szedtem, hogy szerintem mi a jó házasság titka. Persze még nem 30 évnyi házasság áll mögöttünk, csak 5, de 13 éve ismerjük egymást, és elmondhatom, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, és nagy-nagy szerelemben élünk azóta. (Ja, a filmet többször meg kellene nézni, azt hiszem.)

Tehát akkor lássuk, mi szerintem a jó házasság titka:
1.   Mutassuk ki a szeretetünket.
Szerintem ez a legfontosabb. Fontosak az érintsek, a simogatások, a puszik, a csókok. És igen is fontos, hogy mondjuk is ki, hogy SZERETLEK. (Persze nem elcsépelt módom, hanem akkor, amikor ennek helye van, szóval bármikor és bármennyiszer:D)
Mi pl. nagyon sokszor ölelkezünk, akár nyilvános helyen is. Nem kínos, de miért is lenne az. Turbékolunk, amikor jólesik (és mondhatom, sokszor jólesik). Van olyan baráti pár a környezetünkben, akiket még az életben nem láttam ölelkezni, vagy csókot nyomni egymás arcára....érdekes.
2.   Legyünk odaadóak.
Ez nagyon fontos egy férfinél szerintem. És lássuk be, ha és amit adsz, ugyan ezt kapod vissza te is vissza:)
3.   Dicséret, bókok.
Én naponta többször kapok bókokat Tőle. De gyönyörű vagy, de szexi vagy, de ügyes vagy, stb. stb. És természetesen Tőlem is kap dicséretet rendesen;)
4.   Csináljunk közös programokat.
Ebben az én férjecsém világbajnok (na, másban is, nem mondom;)). Szóval mi sokszor csinálunk közös programokat. Kirándulunk, sétálunk, mozizunk, sütizünk….Fontosak a közös élmények.
5.   Szex.
Valaki szerint ez a legfontosabb. Főként néhány férfi szerint. Pl. 2 barátunk szerint is, ez a leges legfontosabb….mondanom sem kell, hogy azóta lehagyta őket a feleségük. És, hogy miért? Mert nem volt mögötte más, csak a szex. Nem volt mögötte mindaz, amit az előbb felsoroltam. Mert a jó szexnek mindez az alapja szerintem. És az, hogy figyeljünk a másikra, a vágyaira.
6.   Tudjuk bocsánatot kérni és megbocsájtani.
Bár ez úgy általában igaz, minden emberi kapcsolatra:)

Nekem ezt jelenti a jó házasság. Nektek?

7 megjegyzés:

kretty írta...

Én több kapcsolatot ismertem, ahol minden szupi volt, megbecsülès, szeretet, tisztelet...csak a szex volt katasztrófa! Szét is mentek... Sőôőőt, olyat is ismerek, akik ezèrt járnak meddôségi központba, mert egyszerűen nincs szex! Úgy meg elég nehéz.... :))))

Rita írta...

hát, igen mindennek klappolnia kell, az biztos...mondjuk azért a megbecsülés és a szeretet, nekem nem egyelő az általam leírt 1-2-3. ponttal. A megbecsülés és szeretet az alap, ezt én le sem írtam. De ezt érzem az anyukám, az apukám és a testvérem iránt is, szóval a férjünk iránt kell az a + is.

Vicces, hogy miért járnak emberek meddőségibe...nincs jobb dolguk? pl. megjavítani a kapcsolatunkat.
de végülis mindenhol mások a prioritások. Köszi Kretty, hogy leírtad;)

Névtelen írta...

Azért milyen már!!! Szombaton láttam a filmet, a férjem hozta, mert tudja mennyire imádom Meryl Streepet. :-)
Nagyon bírtam a filmet, bár a végét kicsit összecsapták. :-( Ettől függetlenül nagyon szórakoztatott, ugyanakkor elgondolkodtatott.
A jó házassághoz valókról én is ezt gondolom. És az is biztos, hogy teljesen más (jobb) az a szex, ami egy olyan emberrel van, akivel megvan az összhang, a gyengédség, a lelkiek!!!, mint egy "vadállati", ösztönös szex, ahol nem vagy közel a másikhoz lelkileg. Az utóbbi jó lehet, ha nincs más (egészségügyi), de az igazi az a "másik feleddel". Szerintem. ;-)
ETAMA

Rita írta...

Jól beszélsz Etama:) A film pedig tényleg szuper volt:)

Molnár Ilonka írta...

Rita, örülök hogy tetszett a film! :) Nekem is olyan hogy simán megnézném még1x! Azóta a szüleimmel is megnézettem, akik túl vannak a 70-en, és nekik is nagyon tetszett. Nekem van egy dolog még, amit nagyon fontosnak tartok egy kapcsolatban (házasságban). Nekem fontos az, hogy én, egyedül, mint Bijou kerek egésznek érezzem magam, az életem, legyen munkám, hobbim, kialakult véleményem dolgokról, érezzem jól magam... Egyedül is. És szerintem az a szerencsés ha a partnerem is így van vele. És az csak egy óriási plusz legyen, hogy mi vagyunk egymásnak, és szerelmesek vagyunk. Nem tudom, érthető-e?

Én ezért szoktam tanácsolni az ismerőseimnek, akik szakítanak, hogy legyenek egyedül 1 kicsit, építsék fel magukat, tanuljanak meg jól lenni egyedül is. Mert aki labilis, a másiktól várja majd a megerősítést, a másiktól fog függni... És akkor az egész kapcsolat döcögni fog.

Heniiii írta...

Ez mekkora, pont ezt a filmet néztük a 2 ünnep között! DVD-n az egyik ügyfelemtől kaptam, és épp semmi értelmes nem volt a tv-ben, így jött az ötlet, hogy megnézzem. Sz. mondta is, hogy miért nézek én nyugdíjas filmet, de aztán ő is nézte velem a dolgozószékén ülve, a szeme sarkából :) Tény, hogy a szülőkkel is érdemes megnézetni :) Amúgy mindennel egyetértek, amit írtál, írtatok! (nekem – mint tipik skorpiónak – mindehhez ösztönösen még az illatok számítanak. Fontos, hogy Sz. alap bőrillatát imádom, és minden este összebújva tudunk még mindig elaludni:)

Popi írta...

Szépen összeszedted, mitől is működik ez jól :)