2013. július 18., csütörtök

Inositol




Eszter kikutakodott a neten egy-két jó szert, amiből ezt a bizonyosat be is szereztem ma:) Tudjátok, nekem mindig minden azonnal kell és persze azonnal akarom azt is, hogy hasson! Hát, majd meglátjuk. Kretty írt róla szépeket, így én már csak a tényt írom le, hogy szedem:)


Mától 4 db-ot nyomatok belőle (ha esetleg kipurcannék, akkor tudjátok, hogy mitől :D), kíváncsi vagyok mikor hat, lesz-e egyáltalán valami hatása a ciklusomra. Ez összesen 2 g-ot jelent naponta egyébként. Ha ennyi nem hatna, akkor emelek napi 8 szemre, mondjuk az már annyira nem éri meg:(
Jövő hét keddre kihívtam Rékát is, tudjátok, ő a jera masszázsos lány, aki tavaly annyit segített. Na, most benne és az inositolban van minden bizodalmam.

Ma ettem végre fagyit a Baross cukiban és sütit is. Már egy hónapja nem ettem ilyesmit, pedig tavaly nagy fagyista voltam, szerintem minden nap nyomtam vagy két gombócot. Idén, mivel tilos, szerencsére nem is kívánom, simán elmegyek a fagyizó mellett, de azért ez most jól esett:)

Nincsenek megjegyzések: