2013. június 23., vasárnap

Közkívánatra



Tegnap esküvőn voltunk és megígértem, hogy hozok pár képet. Azt mindenképp el kell mondanom, hogy nincs jó fényképezőgépünk, szóval nem készültek valami jó fotók...meg aztán kedvem se nagyon volt fotózni, inkább gyönyörködtem a környezetben és a szépséges menyasszonyban-vőlegényben.

Az első képek még itthon készültek. Voltam sminkesnél és a netről néztem kontyot, amit jól meg is csináltam magamnak:) Ez volt a 2. alkalom az életemben (kivéve az esküvőnket, de akkor kozmetikus sminkelt), amikor profi sminkes szépített meg. Igazából annyira nem nagy szám maga a smink, viszont van pár ok, amiért érdemes pénzt kiadni rá. Ilyen okok pl. a tarósság és a fénykép kompatibilitás. Ha én sminkelem magam sosem tart ki egy éjszakán át, illetve a fotókon sem látszik, hogy egyáltalán van rajtam valami. Az szerintem érdekes, hogy mind a két sminkes sötét, füstös szemeket varázsolt nekem, amit mondjuk megértek, mert kicsit (sajnos) kidülledőek a szemeim. A kozmetikus viszont az esküvőnkkor világosabb, lilás sminket csinált és azt is nagyon szerettem, sőt, valahogy az tartósabb is volt.

A hajamat, ahogy már említettem, én csináltam. Na, ez azért meg is látszott, mivel a nagy párás melegben jól be is kócosodott. Persze, ha lenne itthon pl. hajlakk, akkor biztosan jobb lett volna. De azért tanultam szuper kis technikákat a hajvasammal, szóval, ha ezentúl gyakorolok, biztosan egyre ügyesebb leszek:)
esküvői világosabb, lila

tegnapi sötétebb, füstös



Az esküvő nagyon kis exclusive volt, a Kempinski szállodában ünnepeltünk az ifjú párral. A menü pazar volt, szerencsére az 5 fogásból 3-4-ből simán tudtam enni, sőt, még a gluténmentes tortából is ettem egy falatot. A vacsi elég későn kezdődött, úgyhogy tulajdonképpen 20:30-tól éjjel fél 1-ig folyamatosan ettünk:D
A ruhám egyébként nem ilyen kék, mint a fotókon. Ebből is látszik, hogy milyen szuper géppel készültek a képek...

















10 megjegyzés:

Heniiii írta...

Pazar smink, pazar frizura, pazar vacsora, és ez a ruha! Díva vagy benne Rita! :) Egyébként nem ér ilyen későn ilyen makro ételfotókkal ingerelni az olvasóközönséget, mert hogy lehet így nem korgó gyomorral elaludni? :) Szuper kis esemény lehetett! A fa az ujjlenyomatokkal nagyon ötletes! Puszi!

Csigusz írta...

Henit csak ismetelni tudom. En a menu olvasasanak a felekor gondoltam ra, hogy na most itt abba kene hagynom. De akkor jottek megcsak a fotok. G. lazul a kanapen, nagyon jo. Csodasan neztel ki, mint mindig. Szuper a ruha, hol vetted? Kicsiben a fulbevalora azt hittem, hogy henna tetko :D

Rita írta...

Köszi Lányok:) tènyleg nagyon pazar volt az esküvő! Ès amit nem ìrtam, nagyon meghatò. A règi emlèkek felidèződtek:)
A ruha F&F :)

Anita írta...

Szuper összeállítás volt! :) Az esküvős lilád talán annyiból volt jobb, hogy attól melegebb volt az összhatás, ennél a füstös szürkénél meg inkább olyan elérhetetlen dívás. :)

És dettó így vagyok a sminkkel, ha én csinálom az vagy nem látszik a képeken, vagy egyáltalán nem is előnyös, ezért ilyen alkalmakkor nem próbálkozom sajáttal. A tartósságról meg nem is beszélve.

Popi írta...

Nagyon elegánsak és szépek voltatok :)

Bejus70 írta...

Hűha! Ők megadták a módját, de Ti is!
:)

Audrey írta...

Nagyon szép, én is imádom a ruhát! (is) :)

Rita írta...

:) Örülök, hogy tetszik nektek is, Csajok!

Névtelen írta...

;-)

ETAMA

Unknown írta...

Rita, tényleg nagyon szép voltál, minden összhangba volt :)