2013. március 28., csütörtök

Műtét



Ma reggel megállapítottam, hogy én egyszerűen nem tudok elkésni semmikor és sehonnan. Na nem mintha most erre törekedtem volna, csak meg volt az esélye, hogy jól elkésem. Otthon hagytam ugyanis a papírjaimat, úgyhogy vissza kellett fordulnom, amivel veszítettem vagy 15 percet. 9:15-kor már a betegfelvételi pultnál kellett volna állnom, ehelyett a 95-ös buszra szálltam épp fel a vasútállomásnál. Pedig a doki a lelkemre kötötte, azaz megkért hogy legyek pontos…erre mikor kések? Naná, hogy most. Tudni kell rólam, hogy soha életemben nem késtem el sehonnan, szóval nálam ez tényleg fontos. Na, végül 9:25-re csak odaértem a betegfelvételhez (rohantam, mint állat), szerencsére nem álltak előttem, így kb. 2 perc és kész is voltam. Ezután volt még 3 percem megkeresni a nőgyógyászatot. 9:30-kor kopogtattam a dokinál, aki megdicsért, hogy ez ám a pontosság :D

Na, de akkor lássuk a lényeget:
Duphaston: április 6-tól egy hétig szedem.
Menstruáció a Duphaston hatására: április 15.
Csak folyadék bevitel: április 23-tól (leves, kakaó, tea, víz mehet, csak darabos étel nem)
Befekvés a kórházba: április 24. 7:00 (szerda)
Hashajtót kell vennem, ezt majd ott, szerdán kell meginnom.
Műtét: április 25. reggel (csütörtök)
Haza menetel: április 26. (péntek…ha minden jól megy)

Addig pedig el kell intéznem: mellkasröntgen, EKG, labor. Ugyanis biztos, ami biztos alapon, nagy műtétre készítenek fel. Amúgy 40-60 perces lesz, és azért ez sem kicsi azért:(

A kórház valóban elég ótvar, de majd csak kibírom azt a 3 napot. Ha nagyon véreznék, akkor feltesznek majd egy katéter szerűt, amivel tamponálják a sebet….fincsi lesz, nem mondom. Ha így lesz (de persze nem lesz!), akkor valószínű nem jöhetek el a hétvégére:(

A doki megint nagyon szimpi volt, úgyhogy attól eltekintve, hogy a kórház maga nem épp egy 5 csillagos szálloda, benne bízom, és ez a lényeg. A lelkemre kötötte, hogy ha bármi bajom lenne addig is, pl: herpesz, felfázás, stb., azonnal szóljak, mert akkor halasztunk. Ezt a műtétet (mivel nem életmentő beavatkozás) csak úgy végzi el, ha 100%-os vagyok.

Addig is folytatom a hőmérést, hogy képben legyek. Ha április 6-ig nem emelkedik, akkor mindenképp elkezdem a Duphastont. Ha emelkedik, na akkor leszek bajban….de majd akkor eldöntöm, hogy mi legyen: a tuti-biztos Duphaston, vagy a spontán menstruáció.

12 megjegyzés:

Unknown írta...

Örülök, hogy sikerült olyan orvost találni, akiben megbízol. A szülinapomon lesz a műtéted, szorítok nagyon :)

Rita írta...

Tényleg, Reni...na, akkor tényleg remélem, hogy szerencsét hozol;)

Heni44 írta...

Rita a siker záloga az, hogy 100%-ig megbízol az orvosban :-):-) Minden rendben lesz, 1 hónap múlva ilyenkor már otthon leszel sövény nélkül :-)

Rita írta...

:) Igen, Heni. Te...még mindig nem tudok nálad hozzászólni:( pedig érdekelne milyen okos telód van;)

Heni44 írta...

Valamit engedélyeznem kellene? Vagy miért nem megy? Milyen hibaüzenet van ? Próbálj meg feliratkozni a webhelyre, én is mindg így csinálom, jobb ötletem egyelőre nincs....

Csiburaska írta...

igen, a kórház az nagyon gáz!!!!Ha nem ott rendelne a Doki eszembe se jutott volna ott megcsináltatni!!de azt a 3 napot valahogy bírd ki Rita!MINDEN RENDBEN LESZ!

Rita írta...

Heni...neeem. Amikor be kellene írni a robotos kódot, azt nem tudom beírni, mert annak a felugró ablaknak csak a felét látom. Tehát már a kódos szöveget is csak félig látom, az elküld gombot, pedig egyáltalán nem:(

Köszi, Csibukám:)

Popi írta...

Drukkolok a terv szerinti haladásnak :)

Névtelen írta...

Most olvastalak Ritukám.:) Látom van már időpontod!Csak h tudd szorítok én is érted majd,h minden rendben legyen! :)

Rita írta...

Köszi Popi, köszi Csenge:)
Tudom, hogy szorításban és minden másban is számíthatok majd rátok Lányok;)

Vica írta...

Kedves Rita, mostanában találtam rá a blogodra és bele-bele olvasok. Nemrég leltem rá a méhsövényes bejegyzésedre és szorítok, hogy rendben legyen a műtét! Nekem augusztusban volt ugyanilyen műtétem és szépen felépültem belőle. Bár a műtét miatt várni kell a babázással nekünk is! Ha segít, olvasd nyugodtan a blogom: http://nemesbaba.blogspot.hu/2012/09/mutetem-tortenete.html
Addig is minden jót kívánok: Vica

Rita írta...

Szia Vica...köszönöm:) Mindenképp benézek hozzád ;)