2013. március 19., kedd

Méhtükrözés nyugtatóval



Azt hittem, hogy a múlt heti 4 órás gyomortükrözéses várakozást már nem lehet felül múlni. Hát nekem ezt is sikerült. 11 órát vártam ma a méhtükrözésre. De jól bírtam, mondhatni megkaphatom a türelem istennőjének címét. Ezt a 11 órát persze víz és étel nélkül szenvedtem végig, a vége felé már egy jó kis fejfájással.

Délután fél ötkor jött a doki, és mondta, hogy két választásom van: vagy holnapra toljuk az egészet, vagy (anesztes híján) bódításban és helyi érzéstelenítésben megcsinálják még ma. Bevállaltam ez utóbbit, mondván az elmúlt két hétben két bódításom is volt, és igazán nem éreztem semmi fájdalmat, szóval, ha már így belejöttem, legyen ez is bódításban…és akkor legalább még ma haza jöhettem. Telt múlt az idő, csak nem jöttek értem. Egészen fél hétig vártunk, amikor végre elindulhattam a műtő felé. Amikor felfeküdtem a műtőasztalra, pár perc és realizálódott bennem, hogy itt bizony nem lesz bódítás, csak helyi érzéstelenítés (elfogyott a bódító szer, mondá a doki). Na, akkor eltörött a mécses. Miért kell nekem ezt átélnem? Miért nem lehetek normális nő? Ekkor könyörületből, vagy nem tudom miért, de kaptam azért egy kis seduxent vénába, ami az első percekben hatott valamit, nagyokat pislogtam tőle, a fájdalmakat azonban mégsem sikerült tompítania, sem az agyamat. Baromira fájt az a 20 perc, amíg a vizsgálat tartott. Szenvedtem és sírtam. Már csak azért is, mert mivel végig magamnál voltam, hallottam a lesújtó hírt: sövény (uterus subseptus).


Miután végeztek a tükrözéssel, pár órát még pihentem…és ettem végre. A doki kilenc után jött a zárójelentéssel. És igen, vagy egy méh sövényem. Ami ugyan nem nagy, lehet, hogy akár egy gyereket is ki tudnék hordani, de az előzményekre való tekintettel (3 sikertelen beültetés), mindenképp műteni kell.

Ez viszont teljesen felborítja a terveimet és csomó-csomó kérdést vet fel. Menjek Parádfürdőre, vagy ne? A doki azt tanácsolja, hogy most menjek mindenképp, azután valamikor májusban megcsináljuk a műtétet, majd a műtét után 3-4 hónap és mehet is a lombik. Igen ám, de Parádfürdőben épp az a lényeg, hogy lombik előtt menjek. Viszont.... Úgy érzem, ha most nem megyek el, abba beleőrülök. Ki kell szakadnom abból, amiben most vagyok. Viszont, ha hazajövök Parádfürdőről, akkor is teljes a kilátástalanság. Akkorra kb. már nem lesz cégünk. Se fizetés, se járulékok, se munka. Szívesen belevágnék nagy-nagy lendülettel én egy tök új munkába is, de így hogy menjek el szeptemberben lombikra? Vagy az nem gáz? Ja, és úgy mellesleg még új munka sincs, szóval azt még keresni kell. Abban, amiben most vagyok, úgy érzem megfolyt, nem tudom folytatni:(

Most káosz van a fejemben….nem tudom mi tévő legyek. Ja, és csak úgy megjegyzem: az első lombik után akartam egy méhtükrözést, csak a lombik doki lebeszélt róla. Most már bánom, hogy akkor gyenge voltam:(

17 megjegyzés:

Estsanatlehi írta...

Hihetetlen, hogy mit kibírnak egyesek, ilyenkor olyan igazi balfasznak érzem magam... szerintem én lemásztam volna az asztalról, és zokogva kirohanok... Sajnálom Ritám... a fene enné már meg. :(

Heniiii írta...

Rita, nagyon sajnálom :(((( döbbenetes, már önmagában az is, hogy a dokid korábban lebeszélt róla (engem inszemre sem engedtek enélkül), de ez a mai sintér hozzáállás mindennek a legalja! Így pont a lényeg is lemaradt, hogy egy altatásos histeroskopia alatt ki-/leműtik, ami nem odavaló. Parádfürdő előtt esélytelen egy normális HSK műtét, pl. még a héten? Vagy ennek feltétele a menstruació utáni első x napon belüliség, és azon már túlleszel? Te egy hősnő vagy! Sok puszi!

kretty írta...

Rita! Szerintem műtét után menj parádra, segít regenerálódni! Rohadt orvosok, hogy ilyet tettek veled!!!! :(

Rita írta...

Köszönöm Lányok. Most nagyon el vagyok keseredve...de majd csak kikristályosodik, hogy hogyan tovább:(

Popi írta...

Borzasztó még olvasni is :( Pihenj sokat! Remélem lassan kitisztul minden és találsz megoldást is!

Audrey írta...

Jaj Ritám, borzasztóan sajnálom ami és ahogyan történik veled :( de egy hősnő vagy tényleg, hogy ezeket így végignyomod. ÉS ami nagyon fontos, lett egy kézzelfogható és javítható OK!! Sztem is halaszd parádf-t, ha ki kell szakadnod, menjetek G-val pár napra valahova.. nem kell mindent egyedül csinálnod!

Somogyi Andi írta...

ez az egész sztori felháborító! a hiszteroszkópiának altatásban/bódításban is az a lényege, hogy ne csak egy diagnosztikus beavakozás legyen, hanem lehetőség szerint operatív is. A sövényt szépen ki lehetett volna szedni, megy szövettanra, egyebek. Basszus, melyi kórház, melyik dokija ez?
Az én dokim a hiszterot és alapart nagyon normálisan csinálta, és gyorsan kaptam időpontot. Amint sokszor említettem, a szülésem elcseszte, így 100% nem ajánlom, de a műtétet profin csinálta, tényleg.
Keress egy új dokit, aki jó az endoszkópiában, biztosan mindenkinek lesz ajánlata.
Ahhoz nem tudok sok jótí rni, mit gondolok arról, hogy lombikoztatnak ilyen jellegű beavatkozás nélkül! Csúnya gondolatok jutnak eszembe. Nekem még inszem sem volt laapr-hiszto nélkül.
Eredeti témához vissza: Lintner balázs nagyon jó még endoszkópiában, tegnap beszéltem vele, miket szokott operálni, és a méhműtétek, mióma, sövény, egyebek, az első számú profilja az onkológia után. A Jánosban az apukája is műt, ott is volt ismerős, ezt írtam Audreynak is.
A sote1-n, Csatlós Éva, Lázár Levente, akiket tudok mondani, Krizsa doki javasolta még a Bajcsyban széchényi doktort és László Ádámot.
Keress egy jó dokit mindenképpen, addig, amíg ez a méhsövény dolog, ami a lombik fizikai gátja is lehet akár, nincsen tisztázva, nem érdemes belemenni a lombikba. Parádra én elmennék, szeptemberben, várhatóan az álláspiac is beindul, keresnék melót. Tudom, hogy hülyén hangzik, de az idő most jól jöhet, haladtok elvirával, még jobban érvényesülhet a paleo és a diéta hatása is.

Rita írta...

Köszi Popi:) igyekszem lenyugodni.

Rita írta...

Köszi Andi neked is:) jaj, de nehéz ez.

Rita írta...

Jaj, Audrey, téged nem is láttalak...jó ötlet a pár nap kettesben :)

Köszönöm Lányok, hogy vagytok!

Ezüstmackó írta...

...én is csak Andit tudnám ismételni. Felháborító az egész, tiszta balkáni bánásmód és körülmények, egyszerűen nincsenek is rá szavak. És egyáltalán, hogy a francba hagyhattak az orvosok lapar + hisztero nélkül egyik lombikról a másikra menni? Én biztosra vettem, hogy ezeken már mind túlvagy :( Nehogymár 3 lombik után derüljön csak ki, hogy amúgy méhsövényed van?!
Áhhh!! :(((
A jó oldalát nézve viszont legalább kiderült, nemsokára helyrehozzák, aztán meg majd elmész Parádfürdőre, és testileg-lelkileg a legjobb formádban vágsz neki a szeptemberi lombiknak, jövő ilyenkor meg már hatalmas pocakod lesz, meglátod! :)

Rita írta...

:) köszi itt is Ezüstmaci :)

Névtelen írta...

Ritus! Ez egyszerűen felháborító! Mind a műtét körülményei, és szerintem az, hogy 3 lombik után történt ez meg.....Eddig hogy hogy nem volt? Lombik előtt szokták! Nekünk is úgy volt, és látod, hasonló eredménnyel , milyen szép eredménye lett! :-) de komolyan Ritus, most már nyugi, fel a fejjel, van gond, de szerencsére orvosolható! Én a helyedben halasztanám Parádot... Puszillak Benneteket! Anita

Pocilakóra várva írta...

Ritus!
Borzasztóan sajnálom! :(
Nem akarok itt okoskodni, mint eü-ben dolgozó, de azért ez már tényleg mindennek a határa! :(((((
Ölellek

Havanna írta...

Te jó ég Rita! Nagyon sajnálom ami történt Veled:(
Nem is értem az egészet....tudod nekem volt ambulánsan méhtükrözés semmi fájdalomcsillapító semmi nélkül, és nem fájt. Ezért is írtam neked, hogy ne félj, nem fájdalmas:(
Erre tessék. Nem lehet, hogy a sövény miatt?! Meg már nagyon kimerült, ideges voltál és ez is rátett pszichésen...csak találgatok, bocsi.
Én halasztanám parádot, hiszen azok a kezelések, a műtét utáni felépülést is elősegítik. Sok léleksimi, ölelés

Heni44 írta...

Hát basszus Rita, ez eszméletlen :-(:-(:-(:-( Komolyan mondom, eddig is pédaképnek tekintettelek, de ezután!!!!!! Én tuti, hogy teljesen kiakadtam volna, biztosan nem ültem volna ott 11 órát, hogy aztán meg minden nélkül kibírjak egy méhtükrözést.
TE EGY IGAZ HŐSNŐ VAGY :-) KOMOLYAN!!!!!
Egyébként én is azt hittem, hogy túl vagy a lapar-hiszterón, ilyen az amikor csak addig terjed a nagy odafigyelés, hogy a petevezetők hiánya miatt csak lombik lehet, akkor mindek lapar-hisztero???!!!! Felháborító!!!!
Én is halasztanám Parádot a műtét utánra, lombik előttre, most már úgyis megvannak ott is a kapcsolataid. Inkább tényeg G-vel menjetek el egy kicsit kikapcsolódni.
Egyszerűen hihetetlen, hogy az ember egy percre sem ereszthet le ebből meddőségi hercehurcából.
Egyébként a sövényhez, az én féltestvérem úgy hordta ki a kisfiát, hogy akkorra méhsövénye volt, hogy gyakorlatilag kettévágta a méhét és két fél méhe volt!!!!! Az egyik felében nőtt a baba és féloldalas hasa volt!!!!!!!! Nem lett koraszülött, de nagyon veszélyeztetett terhesség volt és császárral szült.
Nagyon drukkolok neked, szerintem keress egy jó orvost és legyél túl ezen a műtéten, tiszta lappal indulsz. Addig is tudsz a többi dolgodra is koncentrálni, hogy hogyan tovább. Ölellek :-)

Rita írta...

Jaj, köszönöm, köszönöm:) Parádfürdőt tényleg toljuk, végüis egy hónap nem a világ.
Havanna, te aztán stramm egy nő lehetsz :)

puszi mindenkinek :)