2013. március 13., szerda

Két nap




Tegnap reggel a megbeszéltek szerint hívtam a nőgyógyászom, hogy levegye az antibiotikum utáni ellenőrző kenetet. Hétfőn kell majd telefonálnom, az eredményért. Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz, mert másnap, azaz keddel lenne a méhtükrözésem. Persze a sziper-szuper menstruációmmal azóta is bajlódom. Ez már a 3. nap, hogy olyan furán van meg, pedig már réges régen abba kellett volna maradnia. Bekavarhat az antibiotikum és a probiotikumos hüvely kapszula vajon? Sajnos szerintem nem:(
Míg a dokira vártam, rengeteg nagypocakos kismama fordult meg a váróban. Olyan érdekes, hogy nem éreztem késztetést, nem voltam szomorú, nem mozgatott meg bennem semmit a tény, hogy lehet, hogy nemsokára én is itt ülök majd NST-re várva. Azon gondolkozom, hogy vajon miért? A sok év próbálkozás immunissá teszi az embert? Az a vágy, ami mondjuk 20 évesen (vagy még korábban) égett bennem, mára már egyértelműen tovatűnt….azért remélem egyszer még visszajön!

Délután 13:00-ra a gasztroenterológiára voltunk hivatalosak. Mondanom sem kell, hogy a doki 14:15-re be is tolta a képét, mi pontosan 16:00-kor kerültünk be. Nem elég, hogy 3 órát vártunk, még benn is elkezdte, azaz folytatta a múltkori hülyeségeit. (ugyebár a múltkor ő kérdezte Gézát, hogy hogyhogy még nem vált el tőlem, a kibírhatatlan nőszemélytől...nőgyűlölő a szentem) Most kezdődött a pokollal, meg, hogy nők nélkül mennyivel egyszerűbb és nyugodtabb lenne az élet. Aztán folytatta azzal, hogy mi tuti elválunk, ha meg lesz a gyerek stb., stb. Hasonló jó dolgokkal traktált még pár percig. 
Az agymenésén kívül szerencsére azért beszéltünk a leleteimről is. Persze azon kiakadt, hogy én miért diétázom már két hónapja, és most akkor így hogyan értelmezze a leletemet. Mondtam is neki, gyorsan, mielőtt még agyvérzést kap, hogy nyugodjon meg, mikor a vérvétel készült, még csak ismerkedtem a paleoval.
Amikor a glutén értékeimet meglátta, az első amit mondott, hogy hát ez NEGATÍV! A négy értékből egy volt pozitív, amire azt mondta, hogy őt az nem érdekli. Még jó, hogy egy hete az endó/immunológus dokim, meg azt mondta, hogy hát ez egyértelmű POZITÍV! :D Ezt nem mondtam a gasztró dokinak, úgy voltam vele, hogy nem érdekel úgysem, hogy mi az eredmény. Én paleozom, azt jónapot. Max, ha tényleg nem vagyok glutén érzékeny, akkor hurrá. Később, ha kedvem támad bekapni egy kakaós csigát, legfeljebb nem lesz akkora lelkiismeret furdalásom:D
A laktóz értékeimre is azt mondta, hogy hát ez nem egyértelműen pozitív, talán egy enyhe fokú érzékenység van…de azért az adóvisszaigényléses papíromat simán aláírta. Most akkor van, vagy nincs érzékenyég basszus?
Miután beszéltünk a lombikról, meg a Húgom betegségéről, egyszercsak kijelenti, hogy akkor holnap (azaz ma) sűrgősségis gyomortükrözés. Mivan? Nemakarom! Jajneeee! Tökre betojtam, de bevállaltam. Így legalább kiderül, hogy mi van pontosan odabenn.

A tükrözésre ma reggelre 7:30-ra kaptam időpontot. Géza persze dolgozott ma, úgyhogy szegény barátunkat kellett olyan korán odarángatnom a kórházba. Eltelt 10 perc, 20, majd 30 perc, de a doki még sehol. 8:00-kor kijött a nővér, hogy doktor úr 8:30-ra tud jönni. Fasza. Vártunk…és vártunk…és vártunk. Már nem is emlékszem mikor jött a doki, talán 10 felé. Asszondja: Két lehetőség van. Vagy megvárja a kolonoszkópiásokat ma és utána megcsináljuk a gyomortükrözést, vagy visszajön holnap. Wáháháháháhá, holnap mi? Persze mondtam, hogy én holnap vissza nem jövök, itt várok a mára és kész!
11:30-kor hívtak be….4 óra…4 órát vártam megint! De nagy szerencséje a dokinak, hogy nem felejtette el, hogy tegnap könyörögtem a kábításért. Úgyhogy szinte semmire sem emlékszem az egész tükrözésből. Csak mintha a csutorát köpködtem volna ki, meg mintha egy kis öklendezés is rémlene. Minden rendben van szerencsére, talán a jövő hétre meg lesz a szövettan eredménye is. Remélhetőleg negatív lesz, mert úgy tudom, hogy a nagyon durva esetek azért szemmel is láthatóak. Azért mégiscsak jobb lenne úgy leélni az életem, hogy nem kell mindenáron a glutén mentességre odafigyelnem. Bár az a pozitív érték, csak pozitív lett. És azt én is olvastam a neten, hogy az azt mutatja, hogy genetikailag bennem van a betegség. Pont azt olvastam, amit az endó doki is mondott, úgyhogy csak van benne igazság. És mivel érzem is a pozitív hatásait a paleonak, valószínű folytatni fogom én ezt a gyerek után is:) 
 
Szóval így telt ez a két nap. Holnap megkezdjük a hosszúhétvégénket, utazunk Géza anyukájához, majd az én szüleimhez is:) A jövő hét is telis tele lesz jobbnál jobb programokkal: pszichológus, reflexológus, méhtükrözés, német. Jövő héten elkezdek készülődni is parádfürdőre is, mert 25-én megyek:))))))) Már két post it-et teleírtam azokkal a dolgokkal, amiket vinni akarok. Lehet kistehetautóval kellene mennem, meg egy hűtőkocsival:D Viszek kaját is, bár abból max. csak egy hetit tudok magammal cipelni. A parádfürdői doki ma azt mondta, hogy 3 hét (ez az átlag) a kezelés és nem biztos, hogy elengednek hétvégére:D Hm…érdekes lesz. De várom már nagyon:) Ma kérdeztem a dokit, hogy miket vigyek....azt mondta, mintha egy wellness szállodába mennék:)))) Azért van egy kis rossz is: most kezdem érezni, hogy Géza mennyire fog hiányozni:s






18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Elképesztő ez a doki, csodálom a türelmedet, komolyan. remélem még az uccsó eredményeid is jók lesznek. jó hosszú hétvégét! :) Audrey

Heniiii írta...

Szerintem tetszel a nőgyűlölő dokinak :))) jók ezek az eredmények, tudatos maradsz, de nem is limitálod agyon magad, ez tetszik! Puszi!

Gigi írta...

Én is szeretnék utána járni ennek a Parádfürdőnek! Jó lett volna együtt menni! :))))
Ha küldök privát címet, tudsz írni részleteket!?

Névtelen írta...

Rita, az antibiotikum simán bekavar, nekem van is/nincs is alaposan jött meg, amikor a helicobakterre szedtem. Az a doki tuti buher és szemet vetett Gézára!

1ny

Névtelen írta...

Szia Rita! Antibiotikum is bekavarhat,nálam is előfordult,h 2 hetet késett kb De akkor majdnem 2 hétig tartott......A dokid meg egy bunkó...:) Bocsi,de ez nem emberi ahogy viselkedik,ahogy egykori főnököm mondaná: Ha nem tetszik a munka és zavarnak az emberek el lehet húzni a csirke telepre dolgozni!:D igaz ki is rúgta a flegma és bunkó unkatársunkat,szóval nem lacafacázott.:)

Rita írta...

Köszi Lányok...tetszenek a hozzászólások :DDD

Buher? Nyulacska :DDDD ezt még nem is hallottam :DDDDD

Hát türelem az kellett a dokihoz, az biztos. De legszívesebben lekevertem volna neki, az is biztos:)

Gigi, persze, hogy leírok mindent:) Bár egyelőre én se tudok sokat...a doki nem valami bőbeszédű. Tényleg nagyon tuti lenne, ha jönnél velem:)

Na, megynyugodtam, hogy írtátok ezt az antibio/menstruáció dolgot...éreztem én, hogy ez kavarhat be.

Heni44 írta...

Szuper Csaj vagy !!!!!!!!!! Hát nagy lelkierő kellett ahhoz, hog így tudd magad türtőztetni :-) Ez a doki egy bunkó, k...csög állat! De ha jó orvos és bízol benne, akkor ok. Nagyon remélem, hogy jók lesznek a tükrözéses eredményeid is :-):-) Érezzétek magatokat nagyon jól a hétvégén :-):-)

Unknown írta...

Ez a doki brutál :-(((
Hogy bírod a paleót? Nekem a kenyér nagyon hiányzott így fel is adtam gyorsan!
Jó pihenést Parátfürdőn :-)

Rita írta...

Most pár évig nem találkozom ezzel a dokival szerencsére:) Addig meg kapja be:D

Edina, képzeld nem hiányzik semmi sem:) nem mondom, hogy nem ennék néha ezt-azt, de nem érzek csillapíthatatlan kényszert semmi iránt:)

Estsanatlehi írta...

Ezt a bunkóf*szt! Most komolyan, hogy bírod megállni, hogy nem küldöd el a jóbüdösbe?!

Rita írta...

Nehezen, Est...ment fel bennem a pumpa nem mondom. Bezzeg, ha meg beszóltam volna, én lettem volna "A" hárpia.

Molnár Ilonka írta...

Én azt hittem hogy édeskettesben mentek Parádfüdőre!!! :( No nem baj, ha hazajössz, utána még édesebb lesz a szerelem!

Rita írta...

Áááá, dehogy Bijou...valakinek dolgoznia is kell:( Nehéz lesz, de biztosan szerelmesen várjuk majd a találkát:)

Havanna írta...

Ezt a dokit én elküldtem volna a jó büdös p...ba!
Ezeket a leletkiértékeléseket én sosenem értem...
Mi az hogy nem jöhetsz haza hétvégére?? Húúúú, azért írni fogsz tudni nekünk???

Gigi írta...

Ritus! A címem gigi197710@gmail.com! Várom a részleteket! Pusziiii :)

Rita írta...

Azt mondta a dokker, hogy 24 órára esetleg kaphatok eltávozást :D AZért nincs olyan közel, hogy csak úgy haza ruccanjak, szóval lehet, hogy nem jövök haza:( Géza lejön egyszer hozzám:)

Ja, és abszolút puritán körülmények között leszek: nem lesz netem:( Úgyhogy csak telefonon tudok értekezni majd....hívhattok bátran:D

Írok Gigi mindjárt ;)

Névtelen írta...

Jó pihenést és relaxálást :)

Rita írta...

Köszönöm Csenge :)