Érdekes...

A szkeptikusok kérem most ne olvassanak tovább :D

Múlt hét pénteken hagytam abba a Duphaston-t, hogy annak rendje és módja szerint (és ahogyan mindig is történt, amikor ezt a gyógyszert szedtem) hétfőre megjöjjön. Hétfőn azonban nem jött meg. Valami volt, de inkább semmi, mint valami. Délután elmentem futni, aviváztam is, de nem sok eredménnyel. Még nem izgultam nagyon, gondoltam sebaj, majd kedden. Na, kedden már jobb volt a helyzet, de én nem ehhez szoktam, ez még mindig semmi mennyiség volt, éppen hogy nem volt elég a tisztasági (bocsi a részletekért). Estére már igazán kezdtem bepánikolni, hogy mi lesz így. Ilyenek kavarogtak bennem, hogy elmarad a műtét, lesz műtét, de a doki nem tudja rendesen megcsinálni, mert nem látja rendesen a sövényt….Ráadásul tegnap késő éjjelig dolgoztam, így a betervezett Aviva és/vagy Insanity is elmaradt. 

Ezért éjjel, amikor lefeküdtem, kitaláltam, hogy most márpedig én a méhemmel fogok beszélgetni:) Elmondtam neki, hogy legyen szíves rendesen működni. Elmondtam, hogy azért lenne fontos, hogy most rendesen megjöjjön, mert akkor biztosan elvégzik a műtétet. A műtét pedig azért fontos, mert így most már minden akadályt elgörgetve tud élete egyik legfontosabb feladatára készülni, mégpedig arra, hogy kihordjon egy kisbabát….reggel megjött, úgy, ahogyan azt megszoktam:)

Őszintén szólva, lehet, hogy ez véletlen. Nekem mégis nagy dolog, hiszen teljesen el voltam keseredve attól, hogy most megint azért nem jön meg, mert biztosan félek a műtéttől, félek attól, hogy most már tényleg minden akadályt átugrottam és sikeres lesz a következő beültetés. Úgyhogy most örömködöm, hiszen ez a pár mondat nem csak a méhemnek szólt, hanem saját lelkemnek is…és úgy érzem hatott:)