Sokat
gondolkoztam ma, hogy valamit reflektáljak-e a tegnapi kommentekkel
kapcsolatban. Úgy döntöttem, hogy na jó, megteszem. A magam kedvéért, de csak
is azért, mert úgy érzem, hogy ez még hozzá tartozik a tegnapi irományomhoz :)
Tegnap,
amikor először olvastam a kérdéseket, őszintén megmondom, hogy nem értettem,
hogy miért kell ilyen kérdéseket feltenni. De mivel Tamko engem is
megkérdezett, gondoltam miért is ne, persze, hogy válaszolok. Ahogyan azt
tegnap is írtam, nagyon nehezen ment a higgadt válaszadás. Nem tudtam olyan
szép, összeszedett mondatokat formálni, mint ahogy azt előttem már mások
megtették. Miután megírtam a kis mondanivalóm, átolvastam többször is, és
bizony cenzúráztam is picit. De így is volt ez rendjén, hiszen mire többször elolvastam,
már nem is tűntek olyan vészesnek a kérdések, mint legelőször. Persze így is gondolkodtam
nagyon, hogy egyáltalán kiírjam-e ezeket a válaszokat, de úgy voltam vele, hogy
ha már megírtam, és ez mégiscsak az én véleményem, érzéseim, miért ne írhatnám
ki… így megtettem.
És
igen, érződik, hogy nekem nem estek jól a kérdések. Annak ellenére, hogy amúgy
nem esik soha nehezemre beszélni a lombikról és erről az egészről, amin
keresztül megyünk. Sőt, mondhatni szívesen beszélek róla. Ezek a kérdések mégis
máshogy közelítették meg a témát, mint amilyen kérdéseket eddig kaptam. De nyilván ér kérdezni…viszont ér ilyen válaszokat is adni, mint amiket én írtam,
vagy a kommentekben olvashattunk!
Van,
akinek megdöbbentőek voltak a kérdések, voltak akiknek meg tök normálisak. Pl.
az én férjem sem rökönyödött meg egyáltalán. Mások vagyunk, ez ilyen egyszerű. (Máshogy éljük meg ezt a lombik témát is,
ezt is meg lehet érteni. Én pl. a legutóbbi kezeléskor megkértem mindenkit a
családból, hogy ne kérdezzenek, nem akarok erről beszélni. Majd mindent mondok,
mikor én úgy érzem, hogy mondani kell. Egyszerűen zavart a sok kérdés. De
végülis ez érthető nem? Ez a mi saját kis magán ügyünk. Mást sem kérdezgetünk
állandóan, hogy na, jókor voltatok együtt, megért az a petesejt, beágyazódott?
stb. Tudom ez most nem tartozik ide, csak gondoltam leírom:D)
Veszélyes ez a kommentelés, mert nem látjuk egymást,
nem halljuk a hanglejtést, és így tulajdonképpen azt gondolunk bele mások
mondataiba, amit csak akarunk. Teljes félreértések adódhatnak ilyen szitukból, mint
ami talán (remélem) tegnap is történt. Én egyénként
nem haragudtam meg senkire, aki írt, örülök minden egyes kommentnek. (Csibu, a tiednek
főként;) A legelső, lavinát beindító Csibus komment pedig nyílván nekem szólt,
az én „vigasztalásomra”:))
Na,
de visszatérve a kérdésekre. Amit én érzek: bár már elfogadtam, hogy csak
lombikkal lehet babánk, mégis néha (1–1 sikertelen beültetés után főleg)
küzdök önmagammal, hogy miért kell nekem ezt átélnem….nekem ezért nehéz ilyen
kérdésekre válaszolni. Nem elég, hogy én szembesítem önmagam, még más is rám
olvassa, hogy te talán/biztosan más vagy. De persze nem volt kötelező elolvasni
a kérdéseket, válaszolni meg pláne nem, szóval ez nem a kiíró hibája. És azt,
hogy esetleg rossz szándékból íródott volna a kérdéssor, az meg eszembe sem
jutott. (lehet, hogy itt-ott félreérthetően
fogalmaztam) Hiszen olvastam az eredeti blog bejegyzést, ott egyértelmű, hogy
senkit nem akart ezzel megbántani Molly:)
Azon
gondolkoztam, hogy ha majd felnövök és lesz már gyerekem (:D), biztosan higgadtabban
tudok válaszolni a kérdésekre….majd akkor talán megint visszatérek a témához;)
Na,
mentem….. jók legyetek;)
1 megjegyzés:
Majd ha felnövök akkor Én is:)
Megjegyzés küldése